"A mindenható Isten nevében"
Dátum: 2011-04-29 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:51.290305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Löffler Tibor: A magyar alaptörvény hisztérikus bírálói talán nem olvasták sem a magyar alaptörvényt, sem más uniós tagállamok alkotmányát, ahogy Cohn-Bendit sem tudja, hogy mi áll hazájának, Franciaországnak az alkotmányában. De lehet, hogy ismerik az alkotmányokat, de csak a magyar alaptörvénnyel, és így Magyarországgal szemben folytatnak botránypolitikát.
(...)
Az új magyar alaptörvénnyel szemben megszerveződő politikai és közjogi ellenzéknek intellektuális kihívás ragaszkodni alkotmányos tényekhez és ismeretekhez. Minimum azért, hogy ne nyisson alkotmánypolitikai frontot Horvátország uniós csatlakozása ellen, ha már Görögország és Írország feltartóztatásáról lemaradt.