Szijjártó: Megjelent az "egyenruhás bűnözés"
Mostanra az emberek döntő többsége egyetért azzal, hogy most már az államnak az erő nyelvén kell beszélnie - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Az Este című műsorában csütörtökön. Ugyanitt elmondta: a kormánynak meg kell teremtenie azt a jogszabályi környezetet, amelyben világossá válik, hogy a törvénytisztelő állampolgárokat meg lehet védeni.
Dátum: 2011-04-29 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:53.855267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel kapcsolatban Szijjártó elmondta: megjelent az "egyenruhás bűnözés", és akik ezt folytatják, azokat a rendőrség eddig hiába állította elő, hiába lépett fel kellő szigorral ellenük, a bíróság úgy ítélte, az aktuális jogszabályok alapján az előzetes letartóztatásuk vagy őrizetbe vételük nem volna jogszerű. Ilyenkor a kormánynak lépnie kell, meg kell teremtenie azt a jogszabályi környezetet, amelyben világossá válik, hogy a törvénytisztelő állampolgárokat meg lehessen védeni - mondta a fideszes politikus. Hozzátette: az eddig meghozott bírósági döntéseket nem szeretné kommentálni, így csak annyit mondana, a határozatok nem segítettek a rend és a béke megteremtésében.
A május közepén munkába álló parlamenti vizsgálóbizottsággal kapcsolatban arról beszélt, azért javasolták a testület létrehozását, mert jelen helyzetben egy nagyon súlyos kérdésről van szó. Először tisztázni kell, múlt hét pénteken mi történt Gyöngyöspatán.
Szijjártó elmondása szerint a szervezetek hazudoztak az evakuálásról, tudatosan keltettek félelmet és pánikot, s mindezt arra használták fel, hogy lejárassák az országot. A Vöröskereszt álláspontjával szemben bizonyos személyek és szervezetek megpróbálták a helyzetet arra felhasználni, hogy feszültséget szítsanak.
A miniszterelnök szóvivője leszögezte, hétfőn el fog dőlni, az ellenzéki pártok támogatják-e, hogy az Országgyűlés akár egy nap alatt is szavazhasson a Btk. fent említett módosításáról.
Szijjártó Péter az MSZP-vel kapcsolatban kitért rá: Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspataiak evakuálására, s ha valaki arra biztatja embertársait, hogy hagyják el otthonaikat csak azért, hogy ő a "saját politikai pecsenyéit sütögethesse", az felháborító magatartás. A Jobbikkal kapcsolatban a miniszterelnök szóvivője azt mondta: a párt "beleégett a rendfenntartósdiba és gárdásdiba".