Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: A hadtörténelem új fejezete nyílt meg

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint fel kell készülni a kibernetikai és az energiabiztonságot fenyegető veszélyekre.


Dátum: 2011-04-29 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:58.386435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, kulcsfontosságú társadalmi tényezővé vált az információ megőrzése és az informatikai rendszerek működtetése, de a technikai fejlődés azt is szükségessé tette, hogy például a távközlési, energetikai, vízügyi rendszereket összekapcsolják egymással. Mindez jelentős mértékben megnövelte az országok sebezhetőségét; egy kibernetikai támadással - anélkül, hogy egyetlen ellenséges katona átlépné a határt, vagy akár egyetlen puskalövés eldördülne - romba lehet dönteni egy nemzet gazdaságát. Az információbiztonság a honvédelem kiemelt feladata lett; a hagyományos gondolkodásban a haza védelme a föld és a légtér védelmét jelentette, most viszont már rugalmasabb, új szemléletre van szükség. A kibernetikai hadviselés kőkemény valósággá vált - mutatott rá a tárcavezető. Kifejtette: a világhálón szervezett bűnözői csoportok, szélsőséges szervezetek is felléphetnek ártó, támadó szándékkal, bejuthatnak péládul az állami irányítású atomenergetikai létesítmények rendszerébe, és az sem elképzelhetetlen, hogy nukleáris balesetet idéznek elő.

Hozzátette: a virtuális világban folytatott műveletek ugyanakkor összekapcsolódhatnak a hagyományos katonai támadásokkal is. Elemzők szerint a robbanásszerű fejlődés miatt egy évtizeden belül minden "magára valamit is adó hadseregnek" meg kell teremtenie a maga kibernetikai képességeit. A magyar költségvetésben idén először 400 millió forintot terveztek a kibernetikai védelemre. Hende Csaba szólt arról is, hogy a költségvetési megszorítások rákényszerítik az atlanti szervezet, illetve az EU egyébként "szuverenitásukra kényes" tagállamait is, hogy közösen végezzenek bizonyos katonai feladatokat. Példaként említette a pápai légi bázist, ahol 12 ország - részben NATO-, részben európai uniós tagállam - összefogásával vásároltak három C17-es, nagy befogadóképességű szállítógépet, amelyet a későbbiekben közösen használnak és közösen finanszíroznak.

A honvédelmi miniszter az Európai Unió és a NATO közös feladatairól elmondta, hogy a lehetőségekhez képest szorosan együttműködnek a Balkánon, a szomáliai küldetésben és az Afrika szarvánál kialakult kalózkodás elleni tevékenységben. A líbiai eseményekkel összefüggésben még szorosabb együttműködés várható, hiszen az Európai Unió humanitárius küldetése csak a NATO-val együttműködésben valósulhat meg.

Kapcsolódó elemek