Tűrhetetlen Polgár Károly fellépése
Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy Polgár Károly volt jobbikos, jelenleg független mohácsi képviselő erőszakkal lépett fel Mohács fideszes polgármesterével szemben, így akarva megoldani vélt problémáit - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2011-04-29 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:00.815693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közleményben az áll: "úgy látszik, Polgár Károlynak mégsem sikerült teljesen elszakadnia korábbi pártjának stílusától, hiszen az agresszív megoldások a Jobbik radikális híveit jellemzik". "Ezt a fajta viselkedést egyetlen ember sem engedheti meg magának, főleg nem egy politikus". Ezért felszólítják Polgár Károlyt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Szekó József fideszes politikustól és vállalja tette következményeit. A rendőrség őrizetbe vette Polgár Károlyt, mert pénteken, a város képviselő-testületi ülésén a volt jobbikos városatya rátámadt a polgármesterre. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében a képviselő őrizetbe vétele mellett arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyészség folytat eljárást.
Szekó József a történteket követően újságíróknak azt mondta: a testületi ülés szünetében egy papírhalmazt és egy lökhárító darabját találta az asztalán. A zárt ülés kezdetén megkérdezte, ki tette oda, mire Polgár Károlytól azt a választ kapta, hogy "ajándék neked, és a te szemeted". "Azt válaszoltam, nekem nincs szükségem tőle ajándékra. Fogtam a csomagot, hogy visszavigyem neki. Miközben felé mentem, folyamatosan szidalmazott, rákosizott, idiótának nevezett. Amikor odaértem, ennek hatására elé dobtam a papírjait, és megkértem, moderálja magát. Miután elfordultam, hogy visszamenjek a helyemre, leütött" - tette hozzá az országgyűlési képviselőként is dolgozó városvezető.
Szekó József közölte: ekkor egy pillanatra elvesztette az eszméletét, a földre rogyott, s érezte, ahogy támadója még ebben a helyzetben is folyamatosan üti és rúgja, s valószínűleg még meg is taposta. A bántalmazástól sajog a feje és horzsolásos sérüléseket szenvedett. Az eset után feljelentést tett a rendőrségen. A polgármester hangsúlyozta, hogy botrányosnak tartja a történteket. "Mohácson nem történt ilyen, amíg Polgár Károly és Németh Imre (jobbikos politikus) meg nem jelent a helyi közéletben, igyekezve tönkretenni az önkormányzat munkáját" - jegyezte meg.
Szekó József kitért rá, hogy a pénteki nyilvános ülésen Polgár Károlyt rendbírsággal kellett sújtani, mert bekiabálásaival zavarta a testületet feladata ellátásában. Hozzátette: a képviselők az incidens után tovább dolgoztak, még három napirendi pontot tárgyaltak. Polgár Károlyt a helyszínre érkező rendőrök bilincsben vitték el a városházáról.