Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Duna-stratégia megerősíti az együttműködést

Az Európai Unió Duna-stratégiája azáltal teremt hozzáadott értéket, hogy megerősíti az együttműködést az EU-tagállamok és az EU-n kívüli államok között úgy, hogy valamennyien egyenlő részesei a folyamatnak - nyilatkozta a stratégiáért felelős kormánybiztos, Barsiné Pataky Etelka a Duna-stratégia államainak konferenciáján pénteken.


Dátum: 2011-04-29 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:01.154802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A stratégia végrehajtásában résztvevő 14 állam képviselői pénteken tartottak tanácskozást a horvátországi Vukovárban, ahol a stratégiáról és annak a Duna-régió életszínvonalának javításában betöltött szerepéről tárgyaltak. Jadranka Kosor, Horvátország miniszterelnöke a találkozó megnyitásakor úgy fogalmazott: fontos, hogy a stratégia végrehajtása ne csak az EU-tagállamokra korlátozódjon, továbbá megerősítette országa szándékát, hogy részt kíván venni a programban. A Duna összeköt minket, és egyben lehetőség arra, hogy megerősítse közös dunai identitásunkat - fogalmazott a miniszterelnök.

Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős EU biztos a konferencián hangsúlyozta: a Duna a világ egyik legnemzetközibb folyama, hiszen tíz európai országot is érint, a Duna-régióban mintegy 115 millió ember él. Jelenleg a folyó teherszállítási kapacitásainak mintegy 10 százalékét használják ki, és nagy lehetőségek rejlenek a kihasználtság bővítésében - tette hozzá. A tanácskozáson Gordan Jandrokovic, Horvátország külügyminisztere meggyőződésének adott hangot, hogy országa júniusban lezárhatja az EU-csatlakozási tárgyalások befejezéséhez szükséges fejezeteket. Horvátország ez után még nagyobb segítségére lehet a Duna-régiónak - tette hozzá.

Bozidar Djelic, Szerbia európai integrációért felelős minisztere a találkozón elmondta: Szerbia és Horvátország egy hónapon belül 4 millió euró összértékű államközi együttműködési egyezményt írhat alá, amelynek legnagyobb részét a Duna-stratégiához kapcsolódó projektekre fordíthatják. Kitüntetett szerepet kaphat az egyezményben Vukovár fejlesztése, amelynek lakosságát mintegy 40 százalékban szerbek alkotják - tette hozzá. A miniszter a Tanjug szerb hírügynökségnek úgy nyilatkozott: egy nehéz időszak után Szerbia a jövőbe tekint, és együtt kíván működni horvát szomszédaival.

Kapcsolódó elemek