Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államigazgatás és az önkormányzati szféra partneri viszonyban van

A közigazgatási rendszer korszerűsítése nem csorbítja a megyei és a települési önkormányzatok eddigi önállóságát, nem jelent államosítást, hanem magasabb szintű partneri viszony kiépítését jelenti - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Kecskeméten.


Dátum: 2011-04-29 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:01.510436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közigazgatás korszerűsítése, a készülő új önkormányzati törvény csak egyet jelenthet: "az államigazgatás és az önkormányzati szféra partneri viszonyát, azaz a két egymástól alapvetően eltérő igazgatási tevékenységnek egymást kell segítenie a jövőben is, akármilyen jogszabályváltozás történik" - mondta a miniszterelnök-helyettes a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőivel, valamint a polgármesterekkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón .

Navracsics Tibor hangsúlyozta: az elfogadott új alaptörvény rendelkezései a kormányhivatalok számára feladatbővülést vetítenek előre, hiszen az önkormányzati rendszer törvényességi felügyelete lehetővé teszi azt, hogy meghatározott esetekben a kormányhivatal jogalkotó aktussal pótoljon olyan rendeletet, amit az adott önkormányzat nem tud megalkotni. Hozzátette, hogy a megyei kormányhivatal a gazdálkodás területén is felügyeleti joggal bírhat az önkormányzatok hitelfelvételénél; ha az önkormányzat gazdasági helyzete kritikus, akkor csak a kormányhivatal hozzájárulásával történhet hitelfelvétel. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a feladatok még bővülhetnek az önkormányzati reformmal.

Navracsics Tibor utalt arra: komoly szakmai viták folynak arról, hogy az állam milyen szerepet vállaljon az oktatás és az egészségügy területén."Kérdés még, hogy a megyei kormányhivataloknak és a 2013-tól megalakuló járási kormányhivataloknak milyen feladatai lesznek" - fűzte hozzá. A miniszter kiemelte: "az eddigi hatáskörbővülések is azt mutatják, hogy a megyei kormányhivatali rendszer bevált és jól működik". Közlése szerint ezt Bács-Kiskun megye példája is alátámasztja, pedig "gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni a kormányhivatal felépítését és az államigazgatási rendszer újbóli megteremtését a megyében".

Navracsics Tibor kitért arra, hogy az önkormányzati reformban és az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésén gondolkodók is számítanak a kormányhivatalok, azaz az államigazgatás szereplőinek fokozottabb szerepvállalására. Az MTI kérdésére Navracsics Tibor azt mondta: véleménye szerint a megyei önkormányzati szint ugyanúgy fontos, mint a megyei államigazgatási szint, tehát valós feladatokat kell ellátniuk a megyei önkormányzatoknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy erről nem akar bővebben nyilatkozni, mert nem szeretné befolyásolni az új önkormányzati törvény előkészítésének folyamatát.

Kapcsolódó elemek