Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár János a Fidesz új vásárhelyi elnöke

Lázár Jánost választották tegnap a Fidesz vásárhelyi szervezetének új elnökévé.


Dátum: 2003-06-06 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:11.940563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár Jánost, Vásárhely polgármesterét, országgyűlési képviselőt választották meg a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség városi szervezete elnökének. A település első embere azt a Nagy Attilát váltotta le a poszton, aki 2000 ősze óta töltötte be a helyi elnöki tisztséget. A résztvevők megválasztották az elnökséget is, amelynek tagja lett Kovács Márk Péter, Havasi Katalin, Vígh Áron és a korábbi vezető, Nagy Attila.

A tisztségviselőket ideiglenesen, ez év december 31-éig bízták meg feladatuk ellátásával. Az addig hátralévő időben elsődlegesen szervezéssel foglalkoznak majd, a fő cél most ugyanis az, hogy a politikában részt venni akarókból egy ütőképes tagságot hozzanak létre. S nemcsak Vásárhelyen, hanem Mindszenten, Mártélyon és Székkutason is megpróbálnak majd egy erős bázist kialakítani. Ha pedig ez sikerül, akkor - várhatóan jövő év elején - újra tisztújítást tart a vásárhelyi szervezet.

Forrás: Délmagyarország

Kapcsolódó elemek