Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyitrai: A nők több lehetőség közül választhassanak

A választhatóságot kínálja a kormányzat a magyar nőknek, igazodva a nyugat-európai trendekhez. Így - ahogy azt Nyitrai Imre is megerősítette az mno-nak - szó sincs arról, hogy a jobboldali vezetés idején csak a fakanál jut a hölgyeknek. A kiteljesedés lehetősége a családban és a karrierben is nyitott, ám ehhez a merev munkaadói szektornak is nagyon össze kell kapnia magát. Az mno a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárt arról is kérdezte, hogy lesz-e gyermektelenségi adó.


Dátum: 2011-04-30 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:08.243704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Rendszeresen visszatérő vád, hogy a jobboldali kormányok vissza akarják zavarni a nőket a fakanál mellé. Nyugtassa meg a magyar nőket, hogy ez nem így van!

-Az egyik hetilap címlapján jelent meg egy olyan plakát, ami azt sugalmazta: ezentúl újra a konyhában lesz a nők helye. De ez már csak azért is botorság, mert ha megnézzük akár a vezető politikusok családi életét, kapcsolatait, látjuk, hogy a hölgyek hogyan viselkednek és milyen szerepeknek felelnek meg. Elég csak a miniszterelnök úrra gondolni, akinek felesége úgy tudott felépíteni saját karriert, hogy közben támogatott egy országvezető férjet is. A mi törekvéseinkben a nyugat-európai országok többsége által vallott nézet szerepelt, vagyis a választhatóság.

- Ez mit jelent pontosan?

- Az esélyegyenlőség fogalmával azt mondjuk, hogy legyen lehetősége mindenkinek arra, hogy eldönthesse, mit szeretne az életében. A nők több lehetőség közül dönthessenek, legyenek számukra választási alternatívák. A statisztikák is azt mutatják: amikor az életpályája kezdetén áll egy magyar nő, akkor a többség ma is örömmel választaná az egykeresős családmodellt, amiben rá hárulna a gyermeknevelés, a férfi hátországának, a család biztonságának a megteremtése. A személyes modellekben ez is benne van. Nagyon fontos azonban a választhatóság, s az is, hogy az embereknek semmilyen kényszerrel ne kelljen szembesülniük. Biztosítani kell mindenkinek azt, hogy sikeres lehessen akár a karrierjében, akár a gyermekvállalásban és a családtervezésben.

Kapcsolódó elemek