Fazekas: Nyárig megszülethet a hungarikumtörvény
A hungarikumtörvény társadalmi vitájának második szakasza május közepéig lezárul és várhatóan még az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a képviselők dönthetnek is róla - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton a hortobágyi Szent György-napi kihajtási ünnepet követően az MTI-nek.
Dátum: 2011-04-30 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:08.936467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagyon hasznos felvetésnek tartom, hogy a magyarság történelmi örökségét képező haszonállatok ebben a körben (a hungarikumok között) legyenek - válaszolta a politikus a Hortobágy egyedülálló állatvilágának védelmét érintő kérdésre.
Mint kifejtette, a Hortobágy a pusztai állattartás hazai fellegvára, az itt előállított bioélelmiszerek garantáltan egészséges magyar termékekként jelennek meg a fogyasztók asztalán. Nemzeti büszkeségünkön, a Hortobágyon szennyezés mentes állattenyésztés folyik, s ezeket az adottságokat kell helyben kihasználni - hangoztatta.
Jó lenne, hogy ha minél több feldolgozott termék kerülne a Hortobágyról és környékéről a régió nagyvárosainak - például Debrecen, Miskolc és Szolnok - piacaira, valamint szociális- és gyermekétkeztetést nyújtó intézményeibe - mondta Fazekas Sándor.
A Vidékfejlesztési Minisztérium - folytatta - megteremtette a lehetőséget a helyi feldolgozásra és értékesítésre, így az itt gazdálkodókat és a családi vállalkozásokat arra buzdítjuk, hogy éljenek a lehetőségekkel. Példaként kiemelte, hogy a vágópontok pályázati forrásait hamarosan megnyitják, de az Új Széchenyi Terv keretében is számos lehetőséget nyújtanak a családi vállalkozásoknak.