Megkezdődött II. János Pál boldoggá avatási szertartása
Előimádsággal megkezdődött II. János Pál néhai katolikus egyházfő boldoggá avatási szertartása vasárnap a vatikáni Szent Péter téren.
Dátum: 2011-05-01 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:10.336108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A boldoggá avatási szentmisét a 2005-ben elhunyt II. János Pál utóda, XVI. Benedek pápa a bíborosokkal koncelebrálja. A pápa tíz órakor megérkezett a térre, így hamarosan kezdetét veszi a szentmise. Hivatalos becslések szerint mintegy egymillió zarándok érkezett Rómába a néhai pápa boldoggá avatásának alkalmából.
Százezrek a Szent Péter téren II. János Pál boldoggá avatására
Több százezer ember gyűlt össze vasárnap reggel a vatikáni Szent Péter téren II. János Pál néhai pápa boldoggá avatására.
Ekkora tömeg még nem gyűlt össze a téren a 2005-ben elhunyt II. János Pál temetése óta. Az éneklő tömegben sokan annak az országnak a zászlaját hordták, amelyből a szertartásra érkeztek. Sokan jöttek Lengyelországból, a néhai egyházfő szülőhazájából.
Éjjel kettőkor már az Angyalvárig állt a tömeg, a Szent Péter teret a tervezett reggel fel hatnál jóval korábban megnyitották, az emberek itt állva vártak vagy Róma különböző pontjain a földön aludtak - jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója. A szertartáson más magas rangú vendégek mellett részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.