Kedvező a Széll Kálmán Terv fogadtatása
Az idén a magyar gazdaság növekedése és egyensúlya látszólag jelentősen javul, a tervezett államháztartási konszolidáció 2012-ben megvalósulhat, de ennek elérésében a strukturális változtatások a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb szerepet fognak játszani - véli a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Dátum: 2011-05-02 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:14.266409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdaságkutató intézet szerint erre a piacok és a nemzetközi szervezetek valószínűleg kedvezőtlenül reagálnak, aminek hatásai már az idén is jelentkezhetnek. A GKI megjegyzi: az EU-nak átadott konvergenciaprogram a javulás tartóssá válását ígéri, s a program pénzpiaci fogadtatása egyelőre kedvező. A magyar gazdaság 2011-ben 2,5 százalék körüli ütemben növekszik. A gyorsulás jelentős a tavalyi 1,2 százalékhoz képest, és mintegy 0,7 százalékponttal nagyobb az EU várható idei átlagánál. A 2010-hez viszonyított gyorsulás azonban szinte teljes egészében a mezőgazdaságból (az időjárásnak köszönhetően) származik, mivel a tavalyi növekedést mintegy 0,5 százalékponttal lehúzta az agrárszektor 15 százalékos visszaesése, miközben az idén átlagos időjárás esetén hasonló mértékben emelni fogja a növekedés ütemét.
Régiós összehasonlításban az idén várhatóan csak Románia és Szlovénia dinamikája lesz alacsonyabb a magyarnál. A gazdasági növekedés bázisa az agráriumon kívül csak kissé szélesedik. A húzóerő az ipari export marad. A belföldi kereslet visszaesése véget ér, de érdemi bővülés még nem várható. Az építőiparban az idén hatodik évébe lépő visszaesés valószínűleg csak a második félévben vált minimális növekedésbe. A kereskedelemben az első hónapok stagnálása után némi bővülés valószínű, leginkább az autóértékesítésben és a tartós cikkeknél. A szolgáltató ágazatok csak nagyon szerényen fejlődnek - írja a GKI.
Nőnek a reálkeresetek
A reálkeresetek összességében 2 százalék körül, a versenyszférában 2,5 százalékkal, a közszférában mintegy 1 százalékkal nőnek. A lakosság reáljövedelme (a magánnyugdíjpénztárak reálhozamának kifizetésével együtt) 2 százalék körüli mértékben emelkedik. A GKI szerint a Széll Kálmán Terv és a konvergenciaprogram helyes irányú fordulatot tartalmaz, ezek alapján a 2012. évi államháztartási hiánycél elérése valószínű. Ugyanakkor ennek eszközei - a szakmai programok kidolgozatlansága és a társadalmi elfogadottság bizonytalansága miatt - még jelentősen változhatnak, a strukturális átalakulás szerepe a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb lesz. Emiatt az év során a külföldi megítélés, és ezzel a forint árfolyama ingadozhat - írja a GKI.