Kósa: Nőtt a Fidesz támogatottsága Debrecenben
Debrecen polgármestere szerint az őszi önkormányzati választáshoz képest is nőtt a Fidesz támogatottsága a városban. Kósa Lajos hétfői debreceni sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy az esedékes időközi voksolásra több ajánlószelvényt gyűjtöttek össze, mint tavaly.
Dátum: 2011-05-02 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:19.372517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Debrecen 9. számú körzetében június 5-én tartanak időközi választást, mert a korábbi képviselőt, Győri Gyulát (Fidesz) a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi elnökhelyettesévé nevezték ki, és posztja összeférhetetlen önkormányzati mandátumával.
Az őszi önkormányzati választásokhoz képest is nőtt a Fidesz támogatottsága - mondta Kósa Lajos. Debrecen polgármestere közölte: meglepte őket az a "fantasztikusan erős támogatás", amelyet a választópolgárok részéről tapasztaltak.
A Fidesz jelöltje, Komolay Szabolcs, a helyi József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettese 1013 ajánlószelvényt gyűjtött össze a mintegy 6500 választópolgártól. Az induláshoz 66 ajánlás szükséges.
Komolay Szabolcs elmondta: a kertségi városrész megközelíthetőségének javítását és a közbiztonság megerősítését tekinti legfontosabb feladatának. Utcafórumok és személyes találkozások sokaságával nyertem el a választók bizalmát, amivel nem fogok visszaélni - jelentette ki.
A választáson korábban jelezte indulását Mezősi János, a DISZ Kulturális és Sportegyesület jelöltje, Suták Miklós, az MSZP és Csikai József, a Jobbik politikusa. Indulni készül Sztancs Gábor független jelölt is a Civil Fórum Debrecen Egyesület támogatásával.