Szita Károly: a belügyi tárca nem sikeres
Szita Károly elmondta a Medgyessy-csomag önkormányzatokra gyakorolt hatása sokkal súlyosabb, mint amilyen annak idején a Bokros-csomagé volt. A Megyei Jogú Városok szövetségének fideszes társelnöke pénteken értékelte a kormány legutóbbi intézkedéseit.
Dátum: 2003-06-06 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:13.245350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta, hogy az intézkedésekkel 25 milliárd forintot vonnak el a Belügyminisztériumtól. Úgy vélte: a kabinetnek meg kell nyugtatnia az önkormányzatokat, hogy az eddigieken túl nem vonnak el tőlük több pénzt, nem lesznek újabb óvoda és iskolabezárások, nem kell elbocsátani több pedagógust. Szita Károly értékelte a belügyi tárca elmúlt egyéves munkáját és a minisztérium vezetésétől eltérőn úgy ítélte meg: a tárca tevékenysége nem volt sikeres. Mint mondta: "semmiképpen nem lehet sikernek nevezni, hogy az elmúlt egy esztendőben az önkormányzatok önhibájukon kívül iskolákat és óvodákat voltak kénytelenek bezárni".
- Az emberek és polgármesterek nem érzik sikernek a Belügyminisztérium elmúlt egyéves tevékenységét - szögezte le.
MTI - fidesz.hu