"A tett az első a szó a második" - megújulnak a jászsági utak
Pócs János fideszes parlamenti képviselő és Fónagy János államtitkár közös sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn, hogy a Jászság apró falvait az ország vérkeringésébe kapcsoló közutak felújítását egy rendkívüli kormánydöntés alapján megkezdik. Pócs János, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a jövő év végéig összesen 5,4 milliárd forintot fordítanak a térség úthálózatának rehabilitálására.
Dátum: 2011-05-02 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:26.460950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pócs felhívta a figyelmet: a Jászság területén ma már annyira leromlott az utak minősége, hogy a települések gyakorlatilag megközelíthetetlenek. Hozzátette: a kormány döntése alapján május 16-ig 253 millió forintot fordítanak a térség útjainak felújítására, a következő év végéig pedig összesen 5 milliárd 403 millió forintot fordítanak a jászsági úthálózat fejlesztésére. A fideszes politikus felidézte: az előző kormány kampányaiban folyamatosan azt hirdette, hogy a jászszentandrási, a jászboldogházi, jászfelsőszentgyörgyi és a 31-es főutat rendbe fogják tenni, azonban a szavakon kívül az egészből nem lett semmi. Az utak ma gyakorlatilag járhatatlanok - fűzte hozzá.
Pócs János soron kívüli kéréssel fordult Fónagy János államtitkárhoz, hogy a Jász Világtalálkozó idejére a rendezvénynek otthont adó Jászivány megközelíthetőségét tegyék lehetővé, ugyanis a településre mára közúton nagyon nehéz eljutni. A kormánydöntés értelmében 48 millió forintos rendkívüli támogatásban részesül a falu, melyből a projektet finanszírozhatja.