Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatmilliárd forintra pályázik Kaposvár

Kaposvár önkormányzata több mint hatmilliárd forint európai uniós támogatásra adott be pályázatot az uniós források lehívását segítő Pályázatokat Elősegítő Alaphoz, a város összesen 14, főként infrastruktúrát fejlesztő programokat készített. Szita Károly polgármester pénteken sajtótájékoztatón közölte: a 2004-2006 közötti időszakban elnyerhető uniós támogatásokból, a 90 százalékos pályázati forrást biztosító regionális fejlesztési, illetve szociális alapból reményeik szerint sikerül megoldaniuk a város ivóvíz-, valamint szennyvízhálózatának korszerűsítését, illetve teljes körű kiépítését, valamint az ivóvíz ammóniamentesítését.


Dátum: 2003-06-06 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:13.676085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester tájékoztatása szerint e célokra összesen több mint 1,6 milliárd forint értékben nyújtottak be pályázatot. Az önkormányzat uniós támogatással szeretne elkészíteni két városkörnyéki, részben már megépült kerékpárutat, valamint a Kaposváron 20-30 évvel ezelőtt épült lakótelepek belső útjainak, járdáinak felújítását. Előbbihez mintegy 400 millió forint, utóbbihoz pedig 125 millió forint hozzájárulásra számítanak.

Szita Károly a PEA-hoz benyújtott pályázatok közül kiemelte továbbá a város három általános iskolájának rekonstrukcióját, az egyik volt laktanya, valamint a belváros rehabilitációját. E három pályázat összességében mintegy 2 milliárd forint beruházási értéket képvisel. Kaposvár polgármestere az uniós alapokból lehívható forrásokkal kapcsolatosan megjegyezte: mivel a pályázatok döntő többsége utófinanszírozású, azaz meg kell előlegezni a költségeket, ennek előteremtése az önkormányzatnak, a jelenlegi pénzügyi kondíciója mellett, komoly nehézséget okoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek