Támogatás Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának
Az Európai Parlament Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottsága a hétfői napon nagy többséggel megszavazta Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról szóló jelentést.
Dátum: 2011-05-02 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:28.583859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál Kinga európai parlamenti képviselő (Fidesz), az Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottság alelnöke, a hétfő délutáni szavazást követően üdvözölte a Parlament döntését, amely lehetővé teszi a két tagország schengeni övezethez való csatlakozását. Gál Kinga szerint a schengeni térség bővítése minden eszközzel támogatandó, hiszen ez által válik elérhetővé minden uniós polgár számára az uniós vívmányok egyik legfontosabbika, a polgárok szabad mozgásának joga.
Mint ismeretes, Románia 2011 januárjában, Bulgária pedig márciusban teljesítette az övezethez való csatlakozás feltételeit. A Parlament véleménynyilvánítása az intézményközi együttműködés értelmében előfeltétele a Tanács végleges döntésének. A jelentés várhatóan júniusban kerül az Európai Parlament plenáris ülésére.