Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A jövőben is konzultációra alapuló kormányzást tervezünk"

A konzultáción alapuló kormányzást folytatja a kormány, a szociális konzultációra 7-800 millió forintot költ - közölte miniszterelnöki szóvivő.


Dátum: 2011-05-03 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:32.140883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Ma reggel című műsorában

A szociális konzultáció kapcsán Szijjártó Péter a Ma Reggel kérdésére, miszerint elektronikus úton is megkérdezhetnék az állampolgárok véleményét, megspórolva ezzel 7-800 millió forintot, úgy reagált: amíg nincs mindenkinek internetes hozzáférése, addig az állampolgárokat a hagyományos úton igyekszik elérni az állam. A jövőben is konzultációra alapuló kormányzást tervezünk, mert azt hisszük, ez egy jó módszer - szögezte le.

A képviselői javadalmazásáról szóló törtvény módosítását Szijjártó Péter Ágh Péterrel együtt akkor kezdeményezte, amikor nyilvánosságra kerültek a képviselői vagyonnyilatkozatok.

Szijjártó úgy reagált a Ma Reggel kérdésére, hogy mindenkinek világossá vált, hogy a két törvény összevezetése nem történt meg nyáron, amikor a közalkalmazottakra érvényes bérplafont nem vezették be a képviselők esetében. A két munkahelyről kapott jövedelem összevezetése a jogászok szerint nem volt törvénysértő, de a módosításnak köszönhetően érvényes lesz a bérplafon. A jogszabályok értelmében a két munkahelyről származó jövedelem összevezetése nem létezik- jelentette ki Szijjártó Péter.

Az Országgyűlés tegnap elfogadta azt a módosítást, melynek révén lehetővé válik a jövőben az ún. egyenruhás bűnözés büntetése, akár börtön is járhat érte. Ellenzéki és szakértői vélemények szerint a Btk. alapján jelenleg is megoldható lett volna a Gyöngyöspatán kialakult helyzet, a rendőrségnek kellett volna elemeznie, hogy hol hibázott.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a Ma Reggelben elmondta: a valóság ennek ellentmond, mert azokat az embereket, akiket a rendőrség elkapott, a bíróság többször kiengedte, ezek az emberek szították tovább később a "balhét". Ez is azt bizonyítja, hogy az eddigi jogi alapok nem voltak elegendőek a végleges megoldás eléréséhez. Hozzátette: a rendőrség fenn tudta tartani a rendet, mindaddig, amíg a bíróság ki nem engedte ezeket az embereket.

Az új típusú bűnözést új jogszabályokkal lehet megakadályozni a szóvivő szerint. A félkatonai egységek szervezői és az ebben résztvevők büntethetők, ha egy közösség tagjaiban riadalmat keltenek. Ezek az emberek nem rendfenntartók, hanem rendbontók - jelentette ki a szóvivő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 209, 'source_type': 'media', 'source_id': 6982, 'target_type': 'article', 'target_id': 107333, 'relation_type': 'describes'}