Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Világos viszonyokat teremtünk

A miniszterelnök szóvivője az MTV Az Este című műsorában arról beszélt: a kabinet folytatja a konzultáción alapuló kormányzást. Szijjártó Péter közölte: jövő héten kezdik postázni a szociális kérdőívet.


Dátum: 2011-05-03 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:32.510580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Este című műsorában

Devizahitelezés

Szólt arról is, hogy jól haladnak a tárgyalások a Magyar Bankszövetséggel a bajbajutott devizahitelesek megsegítéséről, de a készülő, komplex megállapodás nemcsak erről szól majd. Mint mondta: nagy hangsúlyt kell fektetni a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítására is, aminek egyik feltétele a megfelelő hitelezési környezet kialakítása.

Rezsi és oktatás

Szijjártó Péter a rezsiköltségekről azt mondta: a fűtési és egyéb kiadások megengedhetetlenül nagy arányt visznek el a háztartások költségvetéséből, ezért a kormány továbbra is mindent megtesz ezek csökkentéséért.

A felsőoktatásról szólva hangsúlyozta: tandíj nem lesz, mert ezt az emberek korábban határozottan elutasították, de az olyan képzések újratermelik az államadósságot, amelyekkel a végzettek nem tudnak elhelyezkedni a piacon. Úgy fogalmazott: az állami és magánegyetemek szétválasztásával világos viszonyokat teremtenek majd.

Tíz kérdés

A kérdések között szerepel az úgynevezett védett kor bevezetésének lehetősége az 55 éven felüliek esetében. E kérdés azért jogos, mert ha ma valaki betölti az 55. életévét, és elbocsátják a munkahelyéről, rendkívül nehéz neki újat találnia. A védett kor azt jelentené, hogy 55 év felett csak alapos fegyelmi vétség után lehetne elbocsátani a munkavállalókat - tette hozzá.

A második kérdés a közműszolgáltatók extraprofitjának esetleges korlátozására vonatkozik. Arról kérik ki az emberek véleményét, hogy mit gondolnak: az állam szorítsa-e keretek közé a közműszolgáltatók magánérdekeit, gátolja-e meg, hogy extraprofitot szedjenek be, és emiatt a rezsiköltségek folyamatosan emelkedjenek, vagy ne. A válaszlehetőségek között szerepel az is, hogy az állam csak a kisfogyasztók és a rászorulók esetében korlátozza a közműszolgáltatások díját.

Kikérik a 16 éven felüliek álláspontját a segélyezés és a munkanélküliség viszonyáról is. A lehetséges válaszok között szerepel az, hogy az országnak segély helyett inkább munkalehetőséggel kellene segíteni a munkanélkülieket; illetve az, hogy a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára.

Két kérdés is vonatkozik a nyugdíjra: vegyék-e figyelembe a nyugdíj mértékének megállapítása során a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, illetve hogy az egyéni számla alapján kiszámolt nyugdíj megállapításánál elsősorban a munkával eltöltött éveket vegyék-e figyelembe, vagy inkább a jövedelem arányában állapítsák meg a nyugdíjakat, vagy mindkettőt azonos módon kelljen-e figyelembe venni.

Megkérdezik az embereket továbbá arról, hogy a szociális segély folyósítása továbbra is pénzben vagy adott esetben - részben vagy egészben - valamilyen alapvető szükségleti cikkben történjen-e; kell-e segítséget nyújtania az államnak annak érdekében, hogy a devizaalapú lakáshitelt felvett családok ne kerüljenek utcára; illetve engedje-e az állam a devizaalapú hitelezés újraindítását.

Kérdést tesznek fel a gyógyszergyárakkal kapcsolatban is, és arról érdeklődnek, meg kell-e törni a gyógyszergyárak lobbiját, és nem szabad hagyni, hogy a drágább gyógyszereket erőltessék rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében; vagy ellenkezőleg, nincs szükség a gyógyszergyártó lobbival szembeni fellépésre.

Az utolsó kérdés arra vonatkozik, hogy az oktatási rendszer átszervezése során az állam közpénzből elsősorban azokat a képzéseket támogassa-e, amelyekkel valóban el lehet helyezkedni, vagy az oktatásnak nem kell a valós gazdasági igényekhez igazodnia.

Nyolcmillió kérdőív

Több mint nyolcmillió kérdőívet küldenek majd ki: ezek közül az elsők már a jövő hét közepén megérkeznek a címzettekhez, az pedig körülbelül másfél-két hetet vesz igénybe, míg mindenkihez eljutnak a levelek. Az emberektől azt kérik, hogy június 15-ig küldjék vissza a kérdőíveket, az eredményt pedig június 30-ig hozzák nyilvánosságra. Megjegyezte, kérdésenként három vagy négy válaszlehetőség áll rendelkezésre. Minden esetben szerepel az az opció, hogy "Nem tudom megítélni a kérdést".

A fiatalokat is érinti

A határt azért húzták meg a 16 éves kornál, mert a mai 16-17 évesek is gondolkoznak ezekről a kérdésekről, az ő véleményükre is kíváncsiak, és a konzultáció eredményének ismeretében meghozott majdani döntések az ő életüket is érintik.

A szociális konzultáció költsége nagyjából megegyezik az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzeti konzultációval, körülbelül 750-800 millió forint lesz.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 546, 'source_type': 'media', 'source_id': 6980, 'target_type': 'article', 'target_id': 107334, 'relation_type': 'describes'}