Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több autómárka napokon belül 6-10 százalékkal emel

Napokon belül 6-10 százalékkal emeli a Porsche Hungária az Audi, Skoda, Seat, Volkswagen gépkocsik listaárát - mondta Eppel János, a cég ügyvezető igazgatója.


Dátum: 2003-06-06 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:14.360289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A raktárkészleteket azonban nem érinti a forint árfolyamának változása, sőt több modellt most még 4-5 százalékos kedvezménnyel árusítanak. A japán márkakereskedők többsége eddig is 243 forintos euróárfolyammal számolt mind európai gyártású, mind a távol-keleti modelljeinek eladásánál - vagyis a magyar vevők számára kedvezőbb áron adták az autót a valósnál. A mostani árfolyamváltozás miatt azonban ezt a helyzetet már nem lehet fenntartani, így rövid távon 10 százalékos drágulásra is számítani lehet.

Az Opel Hungary igazgatója, Wolf Károly szerint a sávmódosítás nem okoz árváltozást a márkánál. Az Audi Hungaria konszernen belüli versenyképességének jót tesz a sáv eltolása. Lőre Péter tájékoztatási igazgató elmondta, alkatrészeiknek jelentős részét euróért szerzik be, kész termékeit euróért adják el, viszont ötezer dolgozójuk munkabérét, valamint a helyi szolgáltatások díját forintban fizetik, és az erős nemzeti valuta mindkét területen megterhelte a céget.

Forrás: Népszabadság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek