Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP nem képes konstruktív ellenzékként viselkedni

A szocialisták válságba vitték az országot, az önkormányzatokat és saját pártjukat egyaránt. Nem tudják kellő önkritikával megfelelően tisztázni az elmúlt 8 év hibáihoz és a volt miniszterelnökhöz való viszonyukat - mondta Tóth Éva, a Fidesz-KDNP helyi önkormányzati képviselője a helyi MSZP kijelentéseire reagálva, amelyek az együttműködés hiányát kérik számon.


Dátum: 2011-05-03 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:35.362905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője hozzátette: ebből adódó ellentmondásos helyzetük miatt a szocialisták nem képesek hiteles konstruktív ellenzékként viselkedni sem országosan, sem helyben.

Országosan nem vettek részt például az alkotmány vitájában, helyben pedig szintén nem néznek szembe őszintén olyan hibás döntéseikkel, mint például a mélygarázs, az apartmanház vagy a tűzoltó laktanya ügye - fűzte hozzá.

Őszinte önkritika nélkül a konstruktív ellenzéki magatartás kialakítása lehetetlen, ezért inkább békétlenkednek, acsarkodnak. Úgy néz ki, képtelenek feldolgozni, amit az emberek már hónapokkal ezelőtt a választásokon kimondtak: elég volt a 8 éves szocialista politizálásból - fogalmazott Tóth Éva, rámutatva: a szocialisták nem tudnak örülni annak, hogy fejlődik az ország, fejlődik Sopron.

Kapcsolódó elemek