Egyszerűsödhet az anyakönyvezés
Egyszerűsödhetnek az intézeten kívül született gyermekek anyakönyvezésének szabályai - közölte az igazságügyi államtitkár az anyakönyvi törvény módosításának keddi parlamenti vitájában.
Dátum: 2011-05-03 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:37.869026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert expozéjában emlékeztetett: az otthonszülés jogi kereteinek megteremtésével a közelmúltban megnyílt az út a várandós nők számára, hogy gyermeküket intézeten kívül, ugyanakkor biztonságos körülmények között, az általuk választott helyszínen hozhassák világra.
A kormány mostani törvénymódosítási javaslata - ehhez kapcsolódva - lehetővé teszi, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, amikor a szülés tényét csak orvos igazolhatta, a jövőben a tervezett módon, az édesanya döntése alapján intézeten kívül, orvosi jelenlét nélkül, kizárólag szülésznő közreműködésével született gyermek anyakönyvezéséhez szükséges bejelentést a szülésnél közreműködő szülésznő is megtehesse - ismertette az államtitkár.