A képviselők sem vonulhatnak nyugdíjba korkedvezménnyel
Az országgyűlési képviselők és a polgármesterek korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőségét az év végéig kivezetik a rendszerből - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
Dátum: 2011-05-04 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:47.512151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap meg nem nevezett források alapján azt írta, hogy a kormány előtt fekvő javaslat szerint 2012-től új jogosultságot már nem lehetne szerezni, eddig az időpontig a kedvezményt biztosító rendelkezéseket hatályon kívül kell helyezni.
Az előterjesztésből kiderül, hogy a tervezett szigorítás csak kis kört, 360 főt érint, mivel a jogszerzésnek az is a feltétele, hogy a képviselői, polgármesteri megbízatás idén december 31-ig megszűnjön - áll a cikkben.
A Magyar Nemzet felidézte, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a hivatalban töltött bizonyos idő után polgármestereknél legfeljebb hét évvel, országgyűlési képviselőknél legfeljebb öt évvel jár a korhatárt megelőzően a nyugdíj.