Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább javuló külkereskedelmi adatok

Az idén az első két hónapban a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1,232 milliárd eurót tett ki 376 millió euróval többet, mint 2010 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes adatokat.


Dátum: 2011-05-04 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:52.653101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábban közölt előzetes adatok szerint az aktívum 1,217 milliárd euró volt. Euróban számolva az idén az első két hónapban a behozatal 25 százalékkal, a kivitel 26,6 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához képest.

Az első kéthavi kivitel értéke 12,7 milliárd euró (3.485 milliárd forint), a behozatalé 11,5 milliárd euró (3.150 milliárd forint) volt, ezzel az export forintértéke már meghaladta, az importé még nem érte el a gazdasági világválság előtti - 2008. év azonos időszaki - szintet - közölte a KSH.

Kapcsolódó elemek