A vidékstratégia világos jövőképen alapul
Határozott jövőkép nélkül elképzelhetetlen a fejlődés, ezért a kormány 10 éves vidékstratégiája világos jövőképen, egy modern mezőgazdaság és élhető vidék kialakításán alapul - hangsúlyozta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Fenntartható Fejlődés Tanácsának ülésén a Parlamentben.
Dátum: 2011-05-04 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:31:58.292811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár az agrárium problémáiért többek között a jövőkép, a hosszú távú agrárstratégia hiányát okolta. Hangsúlyozta: ha a fő irányokról egyetértés alakul ki a társadalmi egyeztetés során és a parlament elfogadja a dokumentumot, annak mentén a kulcsterületeken nemzeti stratégiai programok indulhatnának, amelyekhez a költségvetés szerkezete is idomulna. A bemutatott koncepció iránya elnyerte a tanács tagjainak tetszését, a felszólalók a jövőképet, a célokat támogatandónak nevezték, több kérdéskört azonban hiányosnak tartottak, és úgy vélték, hogy számos, a mezőgazdaságban meglévő feszültséget nem old fel a koncepció.
Az államtitkár felsorolt néhány, a koncepcióban hangsúlyos célt, például a szövetkezések erősítését, a természeti erőforrások megőrzését, megóvását, a nemzeti erőforrások felhasználását a közjó érdekében, a munkahelyek megőrzését, illetve a vidék megtartó erejének növelését.