Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch: Eddig egy fillér sem jutott Magyarországra

Deutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő szerint eddig egy fillér sem jutott Magyarországra a 2007-től 2013-ig igénybe vehető, mintegy 12 milliárd eurós közvetlen brüsszeli fejlesztési forrásból, egyszerűen azért, mert arra nem pályáztak.


Dátum: 2011-05-04 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:02.258396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus, a Hét Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség elnöke a térségbeli polgármesterekkel folytatott megbeszélése után Hajdúböszörményben azt is elmondta, hogy az említett forrás független a hagyományos pályázati csatornákon igénybe vehető támogatásoktól, arra önkormányzatok, ifjúsági és kulturális szervezetek, tudományos közösségek, civil szerveződések és gazdasági vállalkozások egyaránt közvetlenül Brüsszelnél pályázhatnak.

A szövetségként működő egyesületük - amelynek alapvető célja a Magyarország határai menti települések szorosabb együttműködésének segítése, ezáltal az EU céljainak is megfelelő régiófejlődés, az esélyegyenlőség, a versenyképesség előmozdítása - hétfőn megnyitotta brüsszeli irodáját, amely közvetlen információkkal segíti az önkormányzatokat - tette hozzá a politikus.

Bejelentette: nyár végére elkészül az a forrástérkép, amely tartalmazza majd, hogy milyen közvetlen brüsszeli források érhetőek el, s milyen pályázati keretben.

Ezért is várják az egyesületbe az önkormányzatok jelentkezését; jelenleg négy országból - Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna - 60-65 önkormányzat a tagja a Pálfi István néhai néppárti európai parlamenti képviselő és Becsey Zsolt volt néppárti európai parlamenti képviselő kezdeményezésére 2006-megalakult egyesületnek - ismertette Deutsch Tamás.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy további 100 milliárd forint áll rendelkezésre az úgynevezett kétoldalú pályázati rendszerben - például magyar-román, magyar-olasz, magyar-szlovák, magyar-horvát közös pályázati lehetőséggel -, erre eddig alig érkeztek pályázatok a régióból.

Deutsch Tamás közlése szerint települési polgármesterek részvételével több, a hajdúböszörményihez hasonló találkozót szerveznek a napokban annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megismertessék az önkormányzatokat a közvetlen pályázás lehetőségeivel.

Kapcsolódó elemek