Két alpolgármestere lesz Győrnek
Két alpolgármester lesz a jövőben Győrben; nem töltik be az Ottófi Rudolf halálával megüresedett posztot - közölte Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2011-05-05 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:06.311545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem fogok jelölni új alpolgármestert - mondta, hozzátéve, egyes feladatokat az alpolgármesterek - Simon Róbert Balázs, illetve Somogyi Tivadar - kapnak, másokat pedig az önkormányzati főosztályvezetőkhöz delegálnak.
Ottófi Rudolf (Fidesz-KDNP), aki hosszan tartó, súlyos betegség után február 7-én hunyt el, több cikluson át volt Révfalu, Bácsa, Kisbácsa és Sárás városrészek képviselője, valamint 2006-tól a város alpolgármestere.