Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szászfalvi: Erősödjenek fel az értékes kezdeményezések

Erősödjenek fel az értékeket megjelenítő, jó szándékú egyházi és civil kezdeményezések, és ezek segítsék egymást az egész Kárpát-medencében - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2011-05-05 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:11.457674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! című, a családról a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által rendezett szakmai konferencián az államtitkár rámutatott: tapasztalataik szerint sok a párhuzamosság a civil és az egyházi kezdeményezések között, és közülük sok hal el egy idő után. Közlése szerint ezen a területen szerényen, de előre tudtak lépni, egyúttal reményét fejezte ki, hogy ezeket a programokat a jövőben ki tudják teljesíteni.

Szászfalvi László hangsúlyozta: az egyházakat az állam stratégiai partnerként kezeli az élet számos területén, majd hozzátette, az új alaptörvény természetesnek tekinti az állam és az egyház szétválasztását, de a közösségi célok érdekében kijelenti, hogy a két fél együttműködik a közjó, a társadalom felemelkedése, illetve a gazdasági és morális válság leküzdése érdekében.

Megemlítette, hogy tavalyhoz képest 10 milliárd forinttal jut több az idén az egyházak támogatására. Az egyházi intézmények finanszírozása, eltérően az eddigi gyakorlattól, egyenrangú lett a többi intézményével - hívta fel a figyelmet. Utalt arra, hogy az állam "családbarát klímát" igyekszik megteremteni, ám önmagában a kormány nem tudja a problémákat megoldani, ezért az egyházi és civil szervezetekkel való együttműködést szorgalmazzák. A családtámogatási rendszert "sarkalatos törvényben szeretnék bebetonozni", mert eddig a különböző kormányok "ráncigálták ezt a rendszert" - fogalmazott.

Szászfalvi László megjegyezte: a családtámogatás és a segélyezés között éles határt húz a kormányzat, ami "megrázkódtatásokkal is jár", ugyanakkor szeretnék elérni, hogy "a gyermekek vállalása ne jelentse egyúttal a szegénység vállalását". Mint mondta, "aktív munkából élő családokat szeretnének", ezért "a gyermekekért élőknek és nem a gyermekekből élőknek" a támogatását szorgalmazzák, és az életkor szerinti minél korábbi gyermekvállalást ösztönzik. A kormány munkájának eredményeként értékelte a kismamák foglalkoztatása után adott járulékkedvezmény és a családi típusú személyi jövedelemadó bevezetését.

Az államtitkár szólt arról, hogy az új alaptörvény védi a tulajdont és az emberi méltóságot, valamint a magzat életét, amit a fogantatástól kell számítani. Az új alaptörvény védi ezenkívül a házasság intézményét mint férfi és nő közötti, önkéntes elhatározás alapján létrejött közösséget, a családot pedig a nemzet fennmaradásának alapjaként tekinti - fűzte hozzá.

A rendezvény Kalota József ortodox érseki vikárius nyitó áhítatával kezdődött; a konferencián előadókkal képviseltette magát a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

Kapcsolódó elemek