Zöld cselekvési tervet kell készíteniük az önkormányzatoknak
A kormány megtette egy év alatt azt, amit a zöld gazdaságért vállalt, a következő lépést az önkormányzatoknak kell megtenniük azzal, hogy elkészítik a zöld cselekvési terveiket - mondta Olajos Péter a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a megújuló energia hasznosítását bemutató Renexpo kiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2011-05-05 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:12.145977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy június végére elkészül a megújuló energiák hasznosításának új támogatási rendszere, és egyszerűbb lesz az ilyen berendezések telepítésének az engedélyezése. Ugyanakkor csak arra kiképzett, és engedéllyel rendelkező szakember végezheti a telepítést - húzta alá.
A szombat estig nyitva tartó Renexpo és két kísérő konferenciája része a magyar EU-elnökség hivatalos programjának. A bemutató három területre oszlik: a napenergia, a földhő és a biomassza hasznosítása. A 135 kiállító 11 országból érkezett, az európai cégek mellett kenyai és kínai kiállítók is jelen vannak a bemutatón.
A kiállítók között több olyan magyar cég is jelen van, amelyek saját fejlesztésű eszközeiket mutatják be. Az Aduana Kft. a napkollektort az ablakkal ötvözte, így a besütő nap rádolgozik a melegvíz-rendszerre. A Dolina Kft. pedig saját fejlesztésű, faapríték tüzelésű kazánját mutatta be.