Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

SARS: a WHO a csökkenő óvatosság veszélyeire figyelmeztet

Az atípusos tüdőgyulladással (SARS) kapcsolatos csökkenő óvatosság veszélyeire figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője pénteken Genfben. "Az esetek csökkenő száma nem jelenti azt, hogy a betegséget visszaszorítottuk, és a járványnak vége" - mondta a szóvivő.


Dátum: 2003-06-06 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:17.269362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A figyelmeztetés azután hangzott el, hogy orosz légügyi illetékesek engedélyezték az eddigieknél több járat indulását Kínába és a délkelet-ázsiai országokba, az olasz belügyminiszter pedig a következőképpen nyilatkozott a Corriere della Sera című olasz lapnak: "Elmúlt a riadalom az atípusos tüdőgyulladás miatt, az olaszok nyugodtan utazhatnak Kínába."

A betegség az elmúlt 24 óra folyamán két-két halálos áldozatot követelt Kínában és a hozzá tartozó, különleges közigazgatású Hongkongban (Xianggang). Hongkongból kettő, a délkelet-kínai Szecsuan (Sichuan) tartományból egy új megbetegedést jelentettek.

Az Egészségügyi Világszervezet az utóbbi időben többször is aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Peking nem képes megbirkózni az atípusos tüdőgyulladással kapcsolatos adatgyűjtés és adatközlés feladatával.

Kínában őrizetbe vették a Falunkung (Falun Gong) betiltott ellenzéki vallási mozgalom 180 tagját, mert állítólag szabotálták az országot sújtó atípusos tüdőgyulladás ellen hozott intézkedéseket. Pénteki lapjelentés szerint az őrizetbe vételek április közepe óta tartanak, országosan akkor vezettek be szigorú korlátozásokat a betegség terjedésének megakadályozására.

Az AP amerikai hírügynökség szerint egy-egy új megbetegedést észleltek Tajvanon és Thaiföldön - utóbbi helyen éppen egy Tajvanról visszaérkező 38 éves nő bizonyult fertőzöttnek.

Kanadában egy május 20-án elhunyt 60 éves férfiról kiderült, hogy mégsem a vírus áldozata. Ennek nyomán Torontóban két további holttestet is újra megvizsgáltak, hogy bebizonyosodjék: valóban az atípusos tüdőgyulladás okozta-e halálukat. A járvány kanadai elterjedését egy diagnosztizálatlan eset okozta május közepén. A North York kórházban kezelt betegről a vírus átterjedt több páciensre, egészségügyi dolgozóra és családtagra. Egészségügyi illetékesek azonban elmondták: az atípusos tüdőgyulladásos esetek száma Kanadában újra csökkenő tendenciát mutat. Az országból utoljára csütörtökön jelentettek halálesetet.

A Reuters brit hírügynökség által közölt adatok szerint a világon eddig csaknem 8400-an kapták meg a betegséget, s közülük több mint 770-en meghaltak, nagy többségük Kínában és Hongkongban (338, illetve 286 halott).

Az atípusos tüdőgyulladás negatív gazdasági hatásaira figyelmeztet egy thaiföldi utazási iroda. A Pacific Asia Travel Association (PATA) adatai szerint mintegy 3 millió munkahely szűnt meg Kínában, Hongkongban, Szingapúrban és Vietnamban a járvány hatására jelentősen csökkent vendégforgalom következtében. A megszűnt munkahelyek száma eléri a 7 milliót az idegenforgalomban és a tőle nagymértékben függő iparágakban - például a vendéglátóiparban és a kiskereskedelemben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek