Bánki: Európa bennünket fog követni + videó
A társasági adókedvezményről szóló törvényjavaslat forradalmi áttörést jelent a hazai sportfinanszírozásban - hangsúlyozta Bánki Erik csütörtöki sajtótájékoztatóján. A sport és turisztikai bizottság elnöke hozzáfűzte: az Európai Bizottsággal történt egyeztetések eredményesek voltak, és elképzelhető, hogy más uniós országok is hasonló sportfinanszírozási rendszert alkotnak majd meg.
Dátum: 2011-05-05 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:18.526445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Június közepéig életbe léphet az a társasági adókedvezményről szóló törvényjavaslat, amely forradalmi áttörést jelent a hazai sportfinanszírozásban - jelentette ki Bánki Erik. Hozzátette: az intézkedéscsomag kilencven százalékában sikerült az Európai Bizottsággal megállapodni, ezért a jövő héten be tudják nyújtani az új, már a szükséges módosításokat tartalmazó javaslatot.
Emlékeztetett arra, hogy május 6-át 2002-ben a magyar sport napjává nyilvánították, az első európai szabadtéri atlétikai bajnokságra emlékezve, amelyet 1975-ben ezen a napon rendeztek meg Magyarországon. Mint mondta, hazánk akkor is élen járt a sportszervezésben. A most benyújtásra kerülő törvény az első adótámogatásra épülő sportfinanszírozási rendszer lesz az EU-ban - hangsúlyozta, hozzáfűzve: Európa ismét bennünket fog követni. A politikus ezzel összefüggésben megemlítette, hogy a legutóbbi informális gödöllői sportminiszteri értekezleten már számos ország érdeklődött a hamarosan bevezetésre kerülő új rendszerről.
Kijelentette, hogy Orbán Viktor a tavalyi országgyűlési választásokat követően deklarálta, hogy a sport a nemzeti együttműködés kormányának stratégiai ágazata. Visszaadtuk azt az egymilliárd forintot a verseny-és szabadidősportnak, amit még a Bajnai-kormány elvett - emlékeztetett. Hozzátette: egy tavaly nyári törvénymódosítás eredményeként pedig a sportolók az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapján vehetik fel a fizetésüket.
Ebbe a sorba illeszkedik be a társasági adókedvezményről szóló törvény elfogadása, ehhez azonban szükséges volt egyeztetni az Európai Unióval is - szögezte le. Az egyeztetési folyamatot követően még két területen nem alakult ki egységes állásfoglalás. A profi klubok tárgyi eszközberuházásokra, felújításokra fordítható forrásairól, valamint az általuk foglalkoztatott sportszakemberek és technikai személyzet bérének támogatásáról kell még döntést hozni - sorolta a sport- és turisztikai bizottság elnöke.
Valamennyi osztály valamennyi csapata, valamint a sportszövetségek is igénybe vehetik a támogatást - hangsúlyozta Bánki Erik.
A képviselő kiemelte, hogy 2011-re duplájára emelték a sporttámogatás mértékét, az új adókedvezmény rendszer pedig nagyjából 20 milliárd forintot tehet még ehhez hozzá. Ezáltal jelentősen nőhet az igazolt és az amatőr sportolók száma is - húzta alá a politikus.