Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A berlini Herthát is meglátogatta Orbán Viktor + képek

A hivatalos program, az Angela Merkel kancellárral kitűzött, csütörtök déli találkozó előtt Dárdai Pál futballcsapatát, a Hertha BSC-t, illetve a híres berlini Olimpiai Stadiont kereste fel Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök, aki kétnapos látogatásra érkezett Németországba, a berlini klub ügyvezetőjét, illetve menedzserét, Michael Preetzet a felcsúti Puskás Akadémia nevében - az Aranycsapat világhírű középcsatárára emlékezve - egy 10-es számú, piros mezzel ajándékozta meg. A klub vezetői - szintén Puskás Ferencre gondolva - ugyancsak egy 10-es számú, de a Hertha színeit tükröző kék-fehér mezt és egy ugyancsak kék-fehér labdát nyújtottak át a miniszterelnöknek. A látogatáson készült képgaléria megtekinthető itt.


Dátum: 2011-05-05 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:18.928842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök tájékoztatta a klub jelenlévő vezetőit a magyar labdarúgás, illetve az utánpótlásképzés helyzetéről, kiemelve, hogy Magyarországon nagyszabású klubépítési program kezdődött. Utalt arra, hogy az első osztályú klubok közül ma még mindössze négy tud megállni önállóan a lábán, miközben legkevesebb 10 ilyen egyesületre lenne szükség. A miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy kezdetét vette egy ambiciózus pályaépítési program is.

A magyar kormányfő megtekintette a több mint 70 ezer fő befogadására képes Olimpiai Stadion játékterét, ahol a vizit legkevésbé hivatalos színfoltjaként a Hertha kék-fehér labdáját Dárdai Pállal együtt próbálták ki.

Kapcsolódó elemek