Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessyék április óta válaszra sem méltatták a demonstrálókat

Félpályás útlezárással tiltakoztak pénteken Agárdon a helyiek és a Velencei-tó környéki települések képviselői amiatt, hogy az M7-es autópálya fizetőssé tételével jelentősen megnőtt a 7-es főút forgalma.


Dátum: 2003-06-06 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:17.564772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Élő Tóért, Élhető Környezetért Mozgalom által szervezett, a Levegő Munkacsoport aktivistáinak részvételével megrendezett tiltakozáson péntek délután két órán át mintegy 70 személy- és teherautó zárta el fél pályán a 7-es főutat.

Solymossy József, a demonstráció szervezője az MTI-nek elmondta: a Gárdonyban végzett mérések szerint az M7-es autópálya fizetőssé válása óta mintegy tízszeresére nőtt, a meleg idő beköszöntésével a hétvégeken már elviselhetetlenné fokozódott a 7-es főút forgalma.

Elmondta: a helyieknek a legnagyobb gondot az állandó balesetveszélyt jelentő, a környezetet zajjal, füsttel terhelő, a településeken a sebességkorlátozás semmibevételével átszáguldó kamionok okozzák.

Solymossy József szerint a hatalmasra duzzadt forgalom miatt már repedeznek az út menti házak falai, szinte lehetetlen a több települést is átszelő főúton átkelni.

A mozgalom áprilisban már szervezett demonstrációt, a problémáról tájékoztatták a gazdasági és a környezetvédelmi minisztert, valamint Medgyessy Péter miniszterelnököt is.

Solymossy József hangsúlyozta, hogy a gondok megoldására azonban mindeddig nem kaptak érdemi választ.

Az MTI úgy tudja: a tókörnyéki polgármesterek a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól ígéretet kaptak arra, hogy egy hónapon belül kitiltják a 7,5 tonnánál súlyosabb járműveket a 7-es főútról.

Három lépcsős, később megvalósuló tervet is készítenek a forgalom szabályozására, a belterületi szakaszokon a gyalogátkelő helyek, autóbusz öblök, körforgalom kiépítésére.

A 7-es főút belterületi szakaszain egyébként 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek