Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt: Hazánk támogatja Szerbia integrációs törekvéseit

Magyarország támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és minden segítséget meg kíván adni - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök Boris Tadic szerb államfővel folytatott megbeszélése után csütörtökön Belgrádban.


Dátum: 2011-05-05 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:21.156646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közösen tartott sajtótájékoztatón Schmitt Pál hangsúlyozta: ahhoz, hogy Európának a második világháborút követő mesterséges szétszakítottsága végképp megszűnjön, a nyugat-balkáni országok teljes integrációjára van szükség. "Őszintén bízunk benne, hogy az Európai Unió még ebben az évben dönt Szerbia tagjelölti státusáról, és megkezdődhetnek a tárgyalások" - mondta a magyar köztársasági elnök. Boris Tadic megköszönte Magyarországnak az integrációs folyamatban nyújtott - mint fogalmazott - "nagyon konkrét" segítséget.

A magyar köztársaság elnök azt mondta, hogy intenzívvé kell tenni a szerb és a magyar tudományos akadémia vegyes bizottságának munkáját, hogy feltárjanak mindent, ami a második világháború alatt történt (a szerbiai magyar kisebbséggel). "Keressük annak a lehetőségét, hogy megnyugvás következzen be ebben" - mondta Schmitt Pál. Boris Tadic szerint a tavalyi év végén megalakult akadémiai testületnek fel kell tárnia mindent, ami a második világháború idején történt, és a tudományos kutatás végén meg kell adni az áldozatoknak a végtisztességet.

Schmitt Pál szerint a történelem során "a két ország sokszor állt egymás mellett, ezen vagy azon az oldalon, de a csillagok soha nem álltak olyan jól, mint most". A szerb államfő ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy korábban a két ország történelmi kapcsolatai "ide-oda hullámzottak", voltak történelmi pillanatok, amikor nagyon alacsony, s voltak, amikor magas színvonalúak voltak. Jelenleg - mondta - a két ország politikai kapcsolatai a legmagasabb szinten vannak.

A magyar köztársasági elnök megköszönte partnerének, hogy Szerbiában elfogadták a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvényt, amely elősegíti a Szerbiában élő magyarok identitásának megőrzését. A szerb államfő hangsúlyozta, hogy ő mindig is az etnikai közösségek és kisebbségek jogainak a védelme mellett szállt síkra. "Ez Szerbia elvi álláspontja, és egyik sarokköve regionális politikájának" - mondta Tadic, aki szerint országa folytatni kívánja ezt a politikát, s a lehető legjobb körülményeket kívánja megteremteni minden polgár identitásának a megőrzéséhez.

"Rendkívül fontos ügyelni az etnikai közösségek és kisebbségek nyelvének, írásának megőrzésére, az oktatási rendszerre. A lehető legszélesebb körű jogokat és normákat kell biztosítani, amikor a térségben élők kultúrájának és identitásának a védelméről van szó" - hangoztatta Tadic. A szerb elnök reményét fejezte ki, hogy az új magyar alaptörvény elfogadása után Magyarországon olyan jogszabályok meghozatalára kerül sor, amelyek a jövőben is oltalmazni fogják az ott élő kisebbségek jogait.

Schmitt Pál tájékoztatta tárgyalópartnerét a magyar uniós elnökség prioritásairól, és mindkét államvezető beszélt a két ország gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. Megállapították, hogy többet lehetne tenni az 1,1 milliárd dollár értékű kereskedelmi forgalom növelése érdekében. Schmitt Pál szerint egyetértettek abban, hogy fejleszteni kell a két országot összekötő út- és vasúthálózatot, s különösen szükség van a határ menti térség fejlesztésére. A magyar köztársasági elnök megköszönte partnerének, hogy "a sajátjának tekinti" a Duna Stratégiát. Boris Tadic azt mondta: minden Magyarországról érkező befektetést szívesen látnak Szerbiában.

Kapcsolódó elemek