"A vallási turizmus hozzájárulhat Európa megújításához"
Szászfalvi László szerint a vallási turizmus hozzájárulhat Európa lelki-szellemi megújításához, a népek közötti megbékéléshez, és ahhoz, hogy egy újfajta XXI. századot lehessen megteremteni a kontinensen.
Dátum: 2011-05-06 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:23.341384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára abból az alkalomból nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy Vallási turizmus Magyarországon és az Európai Unióban címmel - a soros EU-elnökséghez kapcsolódóan - kétnapos konferencia kezdődik jövő kedden Esztergomban. Szászfalvi László felhívta a figyelmet arra, hogy még soha nem rendeztek európai uniós szinten konferenciát a vallási turizmusról. Az esemény keretében a résztvevők megosztják egymással a vallási turizmussal kapcsolatos tapasztalataikat, s számos ilyen utat mutatnak be, szó lesz az eddigi Kárpát-medencei kezdeményezésekről is.
Az államtitkár reméli, hogy a konferencia a tapasztalatok átadásán túl "a jövőbe is tekint", és annak köszönhetően folyamatos dialógust tudnak majd kialakítani a tematikus utak tulajdonosai, szervezői között államközi szinten is. Kiemelte: a magyar kormánynak nagyon fontos, hangsúlyos programja a zarándokutak fejlesztése, kiépítése. Közlése szerint az elmúlt évtizedek kisközösségi, egyéni kezdeményezéseihez képest ez mindenképpen "minőségi változást" jelent, mert kormányzati szinten is koncepciót dolgoznak ki a vallási turizmus fejlesztésére.
Szászfalvi László elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes államtitkárságával közösen létrehoztak egy munkacsoportot, amely kifejezetten a vallási turizmus stratégiáját hivatott megalkotni. Az egyeztetések harmadik szereplője a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely az európai uniós és a magyarországi forrásokat felügyeli. Most a forrásokat kell felmérni és ennek az ütemezését kell kialakítani - tette hozzá.
Kitért arra: a kormányzat fontosnak tartja, hogy az egyházak legyenek aktív szereplői a zarándokutak működtetésének. A katolikus kezdeményezések közül az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig tartó Mária-út kiépítését jelölte meg a legfontosabb célnak. Jó ötletnek nevezte, hogy a református és az evangélikus egyház közös, Soprontól Sárospatakig, illetve Debrecenig tartó vallási túraútvonal létrehozását tervezi. Kaptak tervezeteket a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségtől is, ezek a zsidó vallási, kulturális örökség turizmusba való bevonását jelentenék - mutatott rá az államtitkár, aki szerint a következő 5-8 évben reális esély van arra, hogy ezek a zarándokutak megvalósuljanak.
Közlése szerint a beruházások "súlyos milliárdokba kerülhetnek", a végső összegek attól függnek, mely elemekből épülnek majd fel ezek a zarándokutak. A tervek magukban foglalják turistaszállók kiépítését, modernizálását, kulturális értékek, templomok rekonstrukcióját, ezekhez kapcsolódó programok szervezését, gasztronómiai értékek felkutatását is. E kezdeményezések gazdaságilag megerősíthetik a helyi kis- és középvállalkozásokat - hangsúlyozta.
Szászfalvi László reálisnak látja, hogy "a Kárpát-medence magyar egyházi (...) tradíciói alapján az örökségre ráépítve, a meglévő értékek újrafelfedezésével ki tudunk alakítani egy olyan egységes, magyar vallási turisztikai programot, amely mindenképpen komoly gazdasági potenciált is jelent". A munka fontos része lesz, hogy ezeket az utakat meghosszabbítsák Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék irányába - fűzte hozzá. Mint mondta, e beruházások az elején nyilvánvalóan megkövetelik a legnagyobb anyagi befektetést. A kivitelezés során ugyanakkor nagyon komoly együttműködést kell kialakítani az állami hatóságokkal - közölte az államtitkár.
Szászfalvi László megemlítette, hogy a nagy nemzetközi zarándokutak - például a spanyolországi El Camino elnevezésű Szent Jakab-zarándokút - már beépültek a köztudatba, és azokra az állami, kormányzati hatóságok nagy támogatást adnak. Hozzátette, hogy a projektgazdák a zarándokutak esetében az egyházak, az államnak forráskoordináló szerepe van, s a magántőke bevonása ezzel együtt ugyancsak fontos.