Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Kálmán: Változhat a végrehajtási törvény

A társasházak működésének szabályozása a társadalom egyik legfontosabb problémája - hangsúlyozta dr. Nagy Kálmán pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz-KDNP Népjóléti kabinetjének vezetője emellett arról is beszélt, hogy ősszel várhatóan módosulni fog a végrehajtási törvény.


Dátum: 2011-05-06 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:34.465083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A társasházak működésének szabályozása a társadalom egyik legfontosabb problémája - jelentette ki dr. Nagy Kálmán, hozzátéve: Magyarországon 2 millió ember él társasházban. Emlékeztetett arra, hogy a társasházi törvényt 2010-ben módosították.

A Fidesz-KDNP Népjóléti kabinetje úgy látja, szükség van arra a társadalmi konzultációra, melynek alapján a társasházakban élők helyzetét majd szabályozni lehet - szögezte le az országgyűlési képviselő. Kiemelte, hogy a problémákat úgy térképezték fel, hogy részt vettek a társasházak közgyűlésén, megkérdezték az érintett szakembereket, jogászokat, valamint a közös képviselőket is. Erről egy kiadvány is készült, amely lehetőséget adhat a problémák továbbgondolására - fűzte hozzá.

Elengedhetetlen, hogy napi kapcsolatban legyünk azokkal az emberekkel, akik speciális tulajdoni jogviszonyban vannak, hiszen csupán megosztott tulajdonjoggal rendelkeznek, amely sosem tehető teljessé - hangsúlyozta Nagy Kálmán. Úgy fogalmazott, szabályozni kell, hogy a tulajdonosi jog meddig terjed ki, mikor és milyen formában érvényesíthető. A szabályoknak koherenseknek kell lenniük, a működtetést fenn kell tartani - jegyezte meg.

A politikus úgy nyilatkozott, hogy keresik a kapcsolatot mindazokkal, akik helyzetükből adódóan nehezen vagy nem tudnak megfelelni azoknak a feltételeknek, amelyeket a társasházak szabályai előírnak.

A Fidesz-KDNP Népjóléti kabinetjének vezetője beszélt arról is, hogy várhatóan ősszel változni fog a végrehajtási törvény is. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy sok esetben a végrehajtás nagyobb összeget emésztett fel, mint amennyi a tényleges kár volt. Rövidülhetnek a határidők, és elképzelhető, hogy nem lehet majd azért felfüggeszteni a folyamatot, mert kifogást emelnek a végrehajtó személye ellen - sorolta.

A végrehajtási törvény módosítása mellett fontos változás lehet az is, hogy szabályozni fogják a társasházon belül a többség és a kisebbség kapcsolatát, valamint a közös képviselő jogviszonyát is újragondolhatják.

A bedőlt lakáshitelekkel kapcsolatos felvetésre a képviselő úgy reagált: a jelenlegi helyzetben a bankoknak, az államnak és a tartozó félnek is komoly felelőssége van.

Kapcsolódó elemek