Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A látványberuházásoktól kell pénz elvonni

A szegedi Fidesz-frakció visszautasítja Botka László szocialista polgármester költségvetési módosító javaslatát - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Bohács Zsolt frakcióvezető.


Dátum: 2011-05-06 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:43.007118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, szerintük a "Botka-csomag" a fogyatékossággal élőktől, a rászorulóktól, a gyermekektől, az egészségügytől, az oktatástól akar pénzt elvenni. Bohács Zsolt úgy fogalmazott: a polgármester beterjesztette botrányos költségvetési megszorító csomagját a szakbizottságoknak, s ebben több mint 200 millió forint akar elvenni a leginkább rászoruló társadalmi csoportoktól. Hozzátette: ha azt elfogadná a közgyűlés, egyetlen forintot sem kaphatnának például a fogyatékosügyi szervezetek, megszűnne a városban az utánpótlás-nevelés támogatása, de még az orvosi rendelők karbantartására sem jutna pénz. A polgármester megvonná a lakbér- és a lakáshoz jutási támogatást, gyakorlatilag megsemmisítené a szociális és gyermektámogatási keretet - sorolta Bohács Zsolt.

A Fidesz szegedi frakcióvezetője kijelentette: ha valahonnan most pénzt kell elvenni, akkor csak a látványberuházások esetében van erre mód. A polgármester kezdeményezését a bizottságok fideszes tagjai tehát nem támogatják majd - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek