Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az örökbefogadást népszerűsíti a kormány

Az örökbefogadás mellett kampányol a kormány, hogy a nem tervezett gyerekek is esélyt kaphassanak az életre. Az Estében Soltész Miklós szociális államtitkár hangsúlyozta: minden életre szükség van.


Dátum: 2011-05-07 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:44.773495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Évente többszáz házaspár vár arra, hogy örökbe fogadhasson gyereket, és átlag három-három és fél évet kell várniuk egy újszülöttre. Az új kampány arra buzdít, hogy ha a szülő tudja, hogy nem akarja megtartani a gyereket, akkor is szülje meg, és adja örökbe. A kormány nem akarja tiltani az abortuszt, hanem az élet védelmére hívja fel a figyelmet.

Az abortuszok száma egyébként felére csökkent az elmúlt húsz évben. 1990-ben 90 ezer abortusz volt egy évben, tavaly kicsit több mint 40 ezer. A kormány azt reméli, hogy az abortuszellenes kampánnyal ez a szám tovább csökken, és több gyerek születik majd Magyarországon.

A kormánynak nem az abortusztilalom volt a célja, de szeretnénk segíteni a szülőket, anyákat, akik sokszor magukra maradnak egy ilyen döntéssel, hogy merjék vállalni, megszülni a gyereket. Plakátok és az egészségügyi intézményekben elérhető szórólapok fogják közvetíteni az üzenetet - fogalmazott Soltész Miklós szociális államtitkár az MTV Este című műsorában. Hozzátette: minden életre szükség van, minden gyermek kincs. Ha ezt elismerjük, akkor azok a szülők, akik örökbe fogadnának esélyt kaphatnak a gyermeknevelésre - mondta.

Budai Zita a Bölcső Alapítvány elnöke hangsúlyozta: nagyon jónak tartják a kezdeményezést." Vészesen fogy a magyar, szeretném, ha lenne egy népes, aktív korosztály, aki biztosítani tudja majd 20-30 év múlva a nyugdíjunkat. Ez huszadrangú kérdés, amellett, hogy azoknál az anyáknál, akiknél felmerült az abortusz lehetősége gondoljanak erre a lehetőségre is. Nagyon sokat lehetne még finomítani a javaslaton. Az egyszeri anyagsági segélyt, amit szülés után kapnak az anyák - 60-65 ezer forintról van szó - a negyedik hónaptól havi bontásban is megkaphassa az anya, ha erre van szükség, hogy a táplálkozását, ruházkodását meg tudja oldani" - fogalmazott.

Kapcsolódó elemek