Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A választóknak elege van a baloldal negatív kampányából

Kövér László szerint a Fidesz-MDF választási programja mögé egyre több ember sorakozik fel.


Dátum: 2002-03-13 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:23.089142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke szerdán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kampányprogramjának első állomásán, Nyíregyházán, a Gallup közvélemény-kutató cég felmérését ismertetve megjegyezte: ha ma lennének a választások, a Fidesz-MDF-lista stabil fölénnyel nyerne, hiszen a támogatottsága 44 százalékos, szemben az MSZP 38 százalékával.

Véleménye szerint a növekvő szimpátiát az váltja ki, hogy - mint fogalmazott - a választóknak elege van a baloldal negatív kampányából.

- Az emberek egyre inkább átlátnak azokon a mesterkedéseken, trükközéseken, manőverezéseken, amelyek arra szolgálnak, hogy lehetőség szerint ne az érdemi politikai kérdésekről legyen vita - mondta a vezető kormánypárt alelnöke.

A miniszterelnök-jelöltek vitája körül kialakult polémia kapcsán hangsúlyozta: a Fidesz szeretne végre világos választ kapni arra, hogy Medgyessy Péternek, ha már egyszer kihívta Orbán Viktort, lesz-e bátorsága elmenni a közgazdasági egyetemre.

- A Fidesz nem gondolja, hogy csak azért, mert Medgyessy Péternek nincs bátorsága egyedül kiállni a választók elé, szükség lenne arra, hogy az MSZP barátai a sajtóban elmagyarázzák a szavazóknak, mit láttak és mit hallottak - mondta Kövér László.

Hozzáfűzte: nem vádol meg egyetlen újságírót sem, Kovács László korábbi szavaira építette mondatát.

- Az MSZP elnöke fogalmazott úgy, hogy szükség van a sajtó magyarázatára, mi zajlott a jelöltek vitáján - közölte.

A Fidesz alelnöke szerint már lejártak azok az idők, amikor az újságíróknak kell elmagyarázniuk az állampolgároknak, hogy mit látnak, hallanak és mi zajlik a világban.

Kövér László szabolcsi kampányprogramja Balkányban és Nyírbátorban választási fórummal fejeződik be szerdán, az esti órákban.

Kapcsolódó elemek