Jól bánnak a labdával a székelyföldi közméltóságok
A Magyar Parlament SE székelyföldi közméltóságokkal játszott barátságos labdarúgó mérkőzést a Puskás Ferenc Stadionban. A mérkőzésen készült képgalériánk megtekinthető itt.
Dátum: 2011-05-07 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:47.819780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem először mérkőzött meg egymással a Magyar Parlament SE Labdarúgó Csapata és a Székelyföldi Közméltóságok Labdarúgó Csapata. A két csapat tagjai mind a pályán, mind azon kívül jól ismerik egymást, ennek ellenére meglehetősen egyoldalú volt a sportszerű mérkőzés. A kezdőrúgást Buzánszky Jenő végezte el; a lelátón helyet foglalt az Aranycsapat másik kiválósága, Grosics Gyula is.
A Kövér László csapatkapitány vezetésével pályára lépő parlamenti képviselők gyorsan kétgólos hátrányba kerültek. Bohács Zsolt - visszaadva a reményt - még szépített, de Kalamár Andor megszerezte második gólját, így 3:1-es hátránnyal vonultak az öltözőbe a magyar parlamenti képviselők.