Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répássy: Az első legitim alkotmány az új alaptörvény

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szerint az idei volt Magyarország első legitim alkotmányozása.


Dátum: 2011-05-07 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:50.683254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert ás az MSZP-s Bárándy Gergely szombaton, a Pécsi Tudományegyetemen tartott Az információszerzés, felhasználásuk és jogi szabályozásuk című nemzetközi konferencián vitázott az alkotmányról.

Répássy Róbert azt mondta: kizárólag a 2011-es alkotmányozás legitim, mert szabad választásokon létrejött országgyűlés fogadta el; ez sem 1949-ben, sem 1989-ben nem volt így.

Kapcsolódó elemek