200 milliót költöttek luxusautók és irodák bérlésére
A Somogy megyei Leader-pénzek egyharmadát luxuscikkekre költötték az előző szocialista kormányok idején - mondta a megyei területfejlesztési tanács elnöke.
Dátum: 2011-05-08 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:52.540478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gelencsér Attila Somogy megyét említette a legszélsőségesebb példaként, ahol elmondása szerint a 600 milliós pályázati pénzből 200 millió forintot költöttek el luxusautók és irodák bérlésére, miközben az önkormányzati szektor évek óta súlyos pénzhiánnyal küzdött.
Gelencsér kiemelte, hogy a régi Leader-törvény ezeket a pénzügyi visszásságokat megengedte, de az új jogszabály értelmében a pályázati pénzek valóban a településfejlesztést segítik majd.