Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ríz: "A jövő életformáját építjük"

Majáliskor adták át Rákosmente új főterét, amely az elmúlt harminc év legnagyobb beruházása a kerületben. A budapesti peremkerület 2007-óta rekordösszegű támogatást, 5,1 milliárd forintot nyert hazai és uniós pályázatokon. A helyi fejlesztésekről, a kilakoltatási moratórumról és az önálló kötött pályás közlekedésről készült interjú az mno.hu-n Riz Leventével, a XVII. kerület fideszes polgármesterével.


Dátum: 2011-05-08 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:52.892495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az önkormányzati választáson a XVII. kerületiek kiemelkedően magas, 70 százalékos támogatottsággal választották ismét polgármesterükké. Második ciklusára érett be és gyümölcsözik mindazon befektetett munka, amit 2006 óta városvezetőként végez. Az Országgyűlés gazdasági bizottságában is folyamatosan helyt kell állnia. Hogyan éli ezt meg?

- Mint igazi élethivatást. A legfontosabb feladatom - egy új politikai nemzedék tagjaként -, hogy közösséget építsek. Az első hivatásomat, a tanári pályát is azért választottam, mert emberekkel akartam foglalkozni. A politikai pályámon is ez motivál. Ambícióm az, hogy harminc év helyben járást követően rövid idő alatt élenjáró mintatelepüléssé formáljuk Rákosmentét. Egy modern kertvárost, a jövő életformáját építjük, amely a vidéki élet otthonosságát, nyugalmát ötvözi a városi élet előnyeivel, a jó közlekedéssel, fejlett infrastruktúrával, korszerű intézményekkel, helyben elérhető munkahelyekkel, színvonalas szolgáltatásokkal. Ebben a közegben pedig olyan közösséget szeretnék formálni, amely összetartó, tiszteli hagyományait, odafigyel egymásra.

- Április 15-én járt volna le a kilakoltatási moratórium, amit az önök beadványa alapján hosszabbított meg az Országgyűlés főként kormánypárti honatyák szavazatával. Az utóbbi hetekben főként az árfolyamrögzítésről lehetett hallani, azonban szó esik a régóta emlegetett eszközkezelő létrehozásáról és az árverezési kvótákról is. Mikor tud megegyezni a bankszektor a kormánnyal a közös felelősségvállalásról?

- Jelenleg is folyik az egyeztetés a bankszövetség és a kormány között, a megállapodás májusban születhet meg, amit egy hónappal később az Országgyűlés - a kilakoltatási moratórium lejártáig - elfogadhat. Nem hagyhatjuk, hogy bárki az utcára kerüljön, csak mert a gazdasági válság miatt nem tudta fizetni lakáshitelének törlesztőrészleteit. A megoldás mellett az okokat is tisztázni kell. Súlyos felelősség terheli az előző kormányzatot, amely felszámolt egy sikeres és biztonságos forintalapú otthonteremtési rendszert, a devizahitelezés felé szorították az embereket, kiszolgáltatva ezzel az országot és a magyar családokat a nemzetközi pénzpiac szeszélyeinek. A bankok felelőssége is egyértelmű, nem kellő körültekintéssel hiteleztek, sokszor nem tisztességesen, hiányosan reklámozták a hiteleket.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

Kapcsolódó elemek