Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stumpf István a Fideszről és a jobboldalról

Stumpf István egyeztetett és átfogó stratégiával elérhetőnek tartja, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mellett, az MDF és a Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan is bejusson a parlamentbe a következő választásokon, megteremtve így a biztos kormányalakítás lehetőségét a jobboldalnak.


Dátum: 2003-06-07 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:20.171571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz történelmi érdeme, hogy a régió legerősebb polgári-konzervatív tömörülését hozta létre, kiszorítva a radikális és populista jobboldal képviselőit a parlamentből - mondta Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere, a Századvég Alapítvány elnöke az MTI-nek.

A jobbközép integrációért a 2002-es választások elvesztésével kellett a polgári oldalnak fizetnie - tette hozzá a politológus.

A Fidesz májusi kongresszusa új fejezetet nyitott a magyar jobboldal történetében:

- A Fidesz arra tesz kísérletet, hogy széles néppárti alapon elvi, eszmei, ideológiai és érzelmi alapozással stabilizálja azt a jobbközép erőt, amely Magyarországon - a párt 1996 óta folytatott integratív tevékenységének köszönhetően - mára megkerülhetetlenné vált - mondta a politológus

Rámutatott arra, hogy az elmúlt "viszontagságos év" ellenére a polgári-konzervatív tábor szervezettebb, erősebb és komolyabb civil, társadalmi háttérrel bír, mint az 1994-es választási vereséget követően.

A Fidesz kongresszusán elfogadott alapítólevél a jobboldal számára fontos morális és politikai értékeket fogalmaz meg, amely egyfajta válasz "azokra a politikai alkukra és kompromisszumokra, amelyekre a mai balliberális kormánykoalíció épül" - mutatott rá Stumf István.

Értékelése szerint a magyar belpolitika elmúlt 5-6 évének új jelensége, hogy a jobboldalon is megjelent egy olyan nagyméretű és erős kötődéssel bíró szavazóréteg, amely eddig csak a szocialisták körül alakult ki.

Stumpf István rámutatott arra, hogy éppen ennek a bázisnak a stabilizálása és megerősítése a Fidesz jelenlegi stratégiájának kitüntetett célja; a másik fontos feladat pedig a bizonytalanok és vándorszavazók több milliós táborának megszólítása.

A politológus tévedésnek nevezte azt a felvetést, hogy a polgári körökkel a radikális jobboldal integrálódik a Fideszbe.

- A polgári körök jelentős része nem feltétlenül akar részt venni a pártpolitizálásban, hanem meg akarja őrizni szuverenitását, identitását, mozgalmi jellegét. Olyan polgári hátországként szerveződtek meg, amellyel korábban csak a baloldal rendelkezett - tette hozzá.

Stumpf István úgy véli a MIÉP helyét a Jobbik Magyarországért Mozgalom veheti át a jövőben, amely már most nagyon határozottan és keményen képvisel olyan ügyeket, amelyeket korábban Csurka István pártja is felvetett, de mindezt a MIÉP-et jellemző "durva felhangok nélkül" teszi.

- A Jobbik vezérkara jól képzett, jól kommunikál, világképe és értékelkötelezettsége alapján megvan a lehetősége, hogy elfoglalja a radikális nemzeti jobboldal pozícióját - tette hozzá.

Értékelése szerint a MIÉP mára elvesztette lendületét, nincs új cizellált mondanivalója, illetve a közfigyelmet vonzó radikális gondolatokat a Jobbik kulturáltabban tudja megfogalmazni.

Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy a Jobbik megerősödése máshová pozícionálná a Fideszt.

- Ez felvet egy, a másik pólussal, az MDF-fel kapcsolatos kérdést is: elfér-e három politikai erő a jobboldalon. Egyeztetett és átfogó jobboldali stratégiával elképzelhetőnek tartom, hogy a Fidesztől kicsit balra álló MDF és a jobbra lévő Jobbik is akár önállóan bejusson a parlamentbe, megteremtve a biztos kormányalakítás esélyét a jobboldalnak - mondta Stumpf István.

A politológus nem tartja valószínűnek, hogy a Fidesz az SZDSZ felé nyisson. Szerinte a két párt vezetése a személyes, morális és érzelmi sérelmek miatt nem partner az együttműködésre.

Stumpf István azonban elképzelhetőnek tartja, hogy egy széles jobboldali néppárt olyan üzeneteket, programokat fogalmazzon meg, amelyekkel integrálhatja a liberális választókat, igaz, "már csak 3 százalék körüli szavazóról van szó".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek