Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színvonal alattiak és szakmaiatlanok Török szavai

A miniszterelnök szóvivője szerint színvonal alattiak és szakmaiatlanok Török Zsolt MSZP-szóvivő vasárnapi szavai.


Dátum: 2011-05-08 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:53.587832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista politikus sajtótájékoztatóján arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, vizsgálja ki, hogy a kormány miért vett fel csaknem 8 százalékos kamattal harminc évre egymilliárd dolláros hitelt. Mint mondta, az elmúlt napokban 7,625 százalékos kamat mellett egymilliárd dollárnyi államkötvényt bocsátottak ki, noha 3-5 százalékos kamat mellett lehetne pénzhez jutni. Egyszázalékos kamatnövekmény évente csaknem 2 milliárd forint többletet jelent - jegyezte meg. "Ez azt jelenti, hogy vagy nem bíznak a kormányban, vagy valakinek érdekében állt drágábban jegyeztetni a magyar államkötvényeket" - fogalmazott Török Zsolt.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője újságírók előtt minderre úgy reagált: az látszik, hogy Török Zsoltnak nincs felsőfokú gazdasági végzettsége. "Egyesek vitatják a felsőfokú végzettségének általános meglétét is, én ebbe nem akarnék belemenni, de hogy gazdasági tanulmányokat nem végzett, az (...) ebből a nyilatkozatból is világossá válik" - mondta. Véleménye szerint, ami elhangzott, "olyan szinten színvonal alatti és szakmaiatlan megjegyzés, amelyre jó választ nehéz találni".

Kapcsolódó elemek