Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz jelöltjei taroltak a hétvégén

Sárrétudvaron a Fidesz jelöltjét 44,2 százalékkal választották a település polgármesterévé, míg a székesfehérvári időközi önkormányzati választáson is több mint 50 százalékot szerzett a kormányzópárt jelöltje.


Dátum: 2011-05-09 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:56.064807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hat jelölt közül Kiss Tibort, a Fidesz jelöltjét választották meg a hajdú-bihari Sárrétudvari polgármesterévé vasárnap - tájékoztatta Gyengéné Lévai Adrien jegyző, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t. Közlése szerint a 2380 választásra jogosult állampolgár közül 1231 ment el szavazni, ami 51,7 százalékos részvételt jelent. A fideszes jelölt mellett öt független mérettette meg magát.

Az érvényes 1227 szavazatból 543-at (44,2 százalék) a Fidesz jelöltje, Kiss Tibor szerzett meg, így ő lesz a település következő polgármestere. Az öt független jelölt sorrendje: Pusztai Márton (316), Makai Lajos (174), Bojtor József (122), Lepnyák Viktor (46), Tóth Zoltán (26). A hajdú-bihari településen azért kellett időközi választást tartani, mert Bodó Sándor (Fidesz) polgármestert a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnökévé választották, és összeférhetetlenség miatt le kellett mondania a polgármesteri tisztségről.

A Fidesz jelöltje győzött SVastagSzékesfehérvárott

A Fidesz jelöltjének, Deák Lajosnénak szavaztak bizalmat a választók Székesfehérvár 11-es választókerületében, a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte az MTI-vel Laczi Zoltán, a helyi választási iroda helyettes vezetője. A választókerületben a korábbi önkormányzati képviselő, Bezzegi Pál (Fidesz) halála miatt kellett időközi választást kiírni. A kerület 5932 szavazásra jogosult választópolgárának 25,3 százaléka - 1501 szavazó - voksolt. Az 1479 érvényes szavazatból 783-at a Fidesz képviselőjelöltje szerzett meg. Az MSZP képviseletében indult Csordás Sándor 405 szavazatot, Forró Zoltán (Jobbik) 123 szavazatot kapott.

Kapcsolódó elemek