Duna-stratégia: a három igenre kell koncentrálni
A Duna-stratégia koordinátorainak találkozóján azok vitatják meg a közös feladatokat, akik majd meg is valósítják a kezdeményezést - mondta Barsiné Pataky Etelka, a stratégiáért felelős kormánybiztos hétfőn Gödöllőn.
Dátum: 2011-05-09 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:58.078741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Duna-stratégiát irányító nemzeti kapcsolattartók és koordinátorok gödöllői találkozója előtt tartott sajtótájékoztatón a kormánybiztos kiemelte: ugyan a kezdeményezést az úgynevezett három nem (új uniós forrás, szabályozás és intézmény létrehozásának tilalma) határozza meg, inkább egy új koncepció alapján, a három igen felől kellene megközelíteni, azaz a meglévő források összehangolására, az eszközök hatékonyabb használatára és az új ötletekre kell helyezni a hangsúlyt.
Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos hangoztatta: a stratégiát nagy lelkesedés övezi, ezt a lendületet kell megőrizni a továbbiakban is. A biztos üdvözölte, hogy Magyarország három célkitűzés koordinálását is vállalta, ami az ország elkötelezettségét bizonyítja.