Az aláírás hangja
Dátum: 2011-05-09 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:32:59.824827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugró Miklós: Egy Szanyi Tibor kellett, hogy felnyissa a szemünket, kinyissa agyunkban a belátás zsilipjeit a demokráciát, pontosabban szólva a demokrácia hiányát illetően.
(...)
Az első igazán ütős érve mindjárt az volt, hogy egy olyan országban, ahol Gyurcsány Ferencet meggyanúsítják, csak sötét diktatúra lehet. S most, a pontosabb átélés kedvéért, kérem a tisztelt olvasót, vonatkoztasson el attól a ténytől, hogy Gyurcsány miniszterelnöksége idején mennyivel nőtt az államadósság, és azzal összefüggésben mennyivel gyarapodott az ország. Azzal se foglalkozzék, hogy a korrupciós világranglistán hazánk hátrább került, mint a labdarúgó-válogatottunk a saját rangsorában. Azzal se törődjék, hogy szocialista politikusok tucatjai ellen indult eddig, és tömegei ellen indulhat még büntetőeljárás a közvagyon ilyen-olyan módon való elsíbolása okán, mert a volt miniszterelnököt bármiféle kapcsolatba hozni ezekkel a jelenségekkel méltatlan és politikailag inkorrekt eljárás, még akkor is, ha egyértelmű bizonyítékok vannak rá.