Folyamatosan erősödik Győr gazdasága
Győr gazdasága folyamatosan erősödik, amelyet jól jelez a befektetői tőke bizalma, a munkahelyteremtő beruházások növekedése, és a munkanélküliek számának csökkenése - mondta hétfőn Simon Róbert Balázs (Fidesz-KDNP) a város pénzügyekért felelős alpolgármestere.
Dátum: 2011-05-09 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:02.200400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt hónapban 7.663, míg egy évvel korábban 8.867 volt a regisztrált álláskeresők aránya a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében, ami azt jelenti, hogy arányuk 8,7-ről 7,3 százalékra csökkent.
Hozzátette: februárban, márciusban és áprilisban egy cég sem jelentett be csoportos létszámcsökkentést, eközben a győri ipari park cégeinél jelentős munkaerő-felvétel indult, részben az elnyert állami támogatásoknak köszönhetően megvalósuló fejlesztések révén.