Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország teljesíti a három százalék alatti deficitet"

Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint Magyarország az idén és a következő két évben is teljesíti a 3 százalék alatti államháztartási deficitet, az Európai Bizottságnak ez év áprilisában benyújtott konvergenciaprogramot is erre alapozva állította össze a kormány.


Dátum: 2011-05-09 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:04.790994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NGM államtitkára az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának hétfői ülésén elmondta: a konvergenciaprogramot a kormány a Széll Kálmán Terv tervezett lépéséire építve nyújtotta be. A beadott program hangsúlyozott célként épít a foglalkoztatás bővítésére, az államháztartási hiány fokozatos csökkentésére, és így az államadósság mérséklésére - emelte ki Kármán András.

Kármán András elmondta: az erre az évre szóló költségvetési törvényben szereplő 2,94 százalékos államháztartási deficit - amely konzisztens az eredményszemléletű 2 százalékos elsődleges költségvetési többlettel - biztonsággal elérhető, különösen azt követően, hogy a kormány a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot zárolta.

Az NGM államtitkára emlékeztetett arra: az országban a táppénzrendszer tervezett megváltoztatása, a rokkantnyugdíjaztatás módosítása, az adórendszer már meglépett módosításai mobilizálják majd a munkaerőpiactól jelenleg távol maradókat, arra ösztönzik a magyar társadalom egyes rétegeit, hogy ismét munkába álljanak. A testület fideszes tagjai is egyetértettek azzal, a Széll Kálmán Terv tervezett intézkedési növelik majd a foglalkoztatást az országban.

Egy képviselői kérdéssel kapcsolatban Kármán András kifejtette: az Európai Bizottság most értékeli az egyes országok által beadott stabilitási, illetve konvergenciaprogramokat. Ezt követően a június 20-án sorra kerülő ECOFIN (az EU gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa) napirendi pontján szerepelnek majd a programok.

"Én optimista vagyok abban a tekintetben, hogy az általunk bemutatott program és a felvázolt makrogazdasági pálya közel fog állni az Európai Bizottság értékeléséhez" - mondta az államtitkár. Kármán András véleménye szerint a Magyarországgal szembeni túlzott deficit eljárás kapcsán is az lesz a konklúzió, hogy a makropályák elérése nem igényel majd további intézkedéseket.

Kapcsolódó elemek