Lázár: Köszönöm a bizalmat! + képgaléria
A frakció ismét kitüntetett a bizalmával, és megválasztott a Fidesz frakcióvezetőjének, ezért hálás vagyok, és igyekszem ezt a bizalmat a következő időszakban megszolgálni- jelentette ki Lázár János, miután hétfő este újraválasztották a Fidesz frakcióvezetőjének. A szavazás előtt Orbán Viktor azt mondta: a frakció munkájának biztos fokmérője az időközi választások eredménye. Tekintse meg képgalériánkat!
Dátum: 2011-05-09 21:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:33:08.165775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, köszönettel tartozik minden parlamenti képviselőtársának a Fideszben és a KDNP-ben, de az ellenzéki pártoknak is megköszönte, hogy az elmúlt egy év sikeres munkáját közösen elvégezhették. Azt remélem, hogy a frakció jó partnere volt a kormánynak, és egy nehéz, de sikeres esztendőt tudhatunk magunk mögött - tette hozzá Lázár János.
"Mindig biztos politikai hátországot nyújtott a frakció"
Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét fejezte ki a Fidesz-frakciónak hétfőn este a párt frakcióvezető-választása előtt, azért, hogy sikerült helyt állnia egy kényes és nehéz ügyben, vagyis a különadó ügyében.
A frakció munkájának biztos fokmérője az időközi választások eredménye - szögezte le a kormányfő. Hozzátette: az elmúlt két-három hónapban, amióta "rögösebb a kormánypártok útja", azóta is jó eredménnyel zárultak az időközi választások a kormányzó pártszövetség szempontjából.
Összegezve a frakció elmúlt egy éves munkáját, Orbán Viktor rámutatott: "nem tudnánk ilyen nehéz döntésekkel a hátunk mögött begyűjteni az emberek 40-45 százalékának támogatását, ha frakció nem végezte volna kiválóan a munkáját".
A kormányfő emlékeztetett: a frakciónak nagyon zavaros struktúrában kellett megkezdenie a munkáját, teljesen új és szokatlan feladatok nyomták jó néhány képviselő vállát. Politikai és szakmai szempontból rendkívül nehéz év áll mögöttünk - fogalmazott a miniszterelnök. Magyarázatképp kifejtette: a kormánystruktúra átalakítása, a nagyszámú kétharmados törvények megalkotása, és a teljesen új rendszerű középszintű közigazgatás kialakítása egyenként önmagukban is megterhelő feladatot jelentettek.
Beszédében hangsúlyozta: nem emlékszik olyan kormányra, ami megközelítőleg is annyit vállalt volna, mint a jelenlegi kabinet, ehhez pedig mindig biztos politikai hátországot nyújtott a frakció. Hasonló nagyságrendű munkát csak a rendszerváltás utáni első kormánynak kellett elvégeznie - szögezte le.
A stílus kérdéséről szólva a kormányfő úgy fogalmazott: összességében a frakció stílusa, az a kultúra, amit maga körül megrajzol, az szintén elismerésre méltó. Kétharmaddal meglehetősen nehéz egy rendszeresen provokáló ellenféllel szemben az együttműködés szellemében válaszolni, azonban az arrogancia és nagyképűség vádját sikerült elkerülni - fűzte hozzá.
Lázár János teljesítményét méltatva Orbán Viktor kiemelte: semmi okuk nincs arra, hogy változtassunk a frakcióvezető személyén. Abban a vezetési struktúrában és személyi munkamegosztásban érdemes folytatni a munkát, amivel idáig elérkeztünk - mondta, hozzátéve: ezért Lázár Jánost javasolja ismét a Fidesz frakcióvezetőjének.